Amit a strómanokról tudni kell Cikk
A vállalkozói lét árnyékvilágának egyetlen látható eleme sok esetben a stróman, de arról csak keveset tudunk, kik ők valójában.
A vállalkozói lét árnyékvilágának egyetlen látható eleme sok esetben a stróman, de arról csak keveset tudunk, kik ők valójában.
Romlott az adózási morál Magyarországon: minden eddiginél több, csaknem 360 ezer adóvégrehajtás van folyamatban, és ezzel együtt az adóvégrehajtással érintett tartozás összege ez év július végén megközelítette az ezermilliárd forintot - állapította meg a feketelista.hu gazdasági adatbázis elemzésében.
Ahogy arról a napokban hírt adtunk, augusztus közepétől EU-s szinten két irányelvi módosítás lépett hatályba a közös hozzáadottérték-adózás területén az itt tapasztalt, elsősorban a határokon átívelő adócsalások visszaszorítására. Mindkét módosítás azonos témában fogant, éspedig a fordított adózás alkalmazásának szélesítésében és bevezetésének könnyítésében. Közös jellemzőjük még, hogy a tagállamok számára az új irányelvi szabályok aprópénzre váltása nem kötelezettség, hanem lehetőség, és ha élnek ezzel, akkor is csak átmeneti jelleggel, végső soron 2018 végéig tehetik. A következőkben áttekintjük, hogy az előzmények ismeretében a fordított adózásra vonatkozó opciók milyen hatással lehetnek rövid távon a magyar áfa-szabályok alakulására.
Bizonyos agrárgazdasági termékeknél legfeljebb kilenc hónapra, másoknál legalább két évre teremti meg a fordított áfa adózás könnyített bevezetési lehetőségét az a két új uniós irányelv, amely augusztus közepétől lép hatályba. Az EU-s intézkedések egyértelműen az áfa csalások ellen irányulnak. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a nyári szabadságolások után azonnal megkezdi az új uniós szabályozás tanulmányozását, és folyamatosan napirenden kívánja tartani a fordított adózás ügyét, írja az agrárszektor.hu.
Egy gazdasági elemzés azt mutatja, hogy a külföldi labdarúgók számára adózási szempontból Magyarország jó célállomás lehet.
Az adónk újraelosztása közben, a méretes bakik mellett találni néhány olyan projektet is, aminek akár örülhet is az, aki befizette rá a beugrót. A lista természetesen nem tükröz semmilyen sorrendet és teljességet. Kedves olvasók, kommentben várjuk a Ti kedvenceiteket!
Tisztelt Szakértő!A munkáltató a munkavállaló nyelvtanfolyamának költségét kifizeti. A szolgáltató és a munkáltató szerződést kötött, melyben rögzítették, hogy a nyelvtanfolyamot ki veszi igénybe. A nyelvtanfolyam összesen 60 óra, heti 2 órában. A számla a munkáltató nevére szól. A nyelvtanfolyamot nem akkreditált vállalkozás tartja. A munkavállalónak esetenként van szüksége az angolnyelvhasználatra, amikor külföldön szakmai továbbképzésen vesz részt a beszállító cégnél a termékeivel kapcsolatos tréningeken. Kérdésem: Egyéb jövedelemnek minősül ez a nyelvtanfolyam és bérként adózni kell utána vagy teljesen adómentes a munkavállalónak és a munkáltatónak?Köszönettel,
A 2011-ben mért csökkenés után idén várhatóan 39 százalékra nő az adócentralizáció mértéke - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium a Világgazdaságot.
Tisztelt közösség, illetve olvasó. Adózás tekintetében egyáltalán nem rendelkezem ismeretekkel, és lényegében azért regisztráltam a honlapra, hogy a következő kérdésre választ kapjak:Diák vagyok, aktív hallgatói jogviszonnyal. Szeretnék saját készítésű mobiltelefonos alkalmazásokat az arra alkalmas alkalmazásboltban közzétenni (konkrétan android alapú alkalmazásról lenne szó, a GooglePlay áruházban szeretném publikálni). A szoftver értékesítése után, illetve a belőle származó egyéb jövedelem után milyen adózási kötelezettségeim vannak? Milyen formában tudom ezt legálisan végezni? Nem rendszeres tevékenységről lenne szó, mivel iskola mellett végezném, azt pedig egyenlőre nem tudom megbecsülni, hogy nagyságrendileg milyen bevételre számítok. Előre is köszönöm!
Örökségként megkapott, 50 millió forint névértékű zrt. részvényt a NAV 77 millió forintra értékelt, ez alapján állapította meg a fizetendőt. Az AKG Zrt az elmúlt években folyamatosan nyereséges volt, azonban osztalékot nem fizettek, az eredmény tartalékba került. Jogos-e a NAV adómegállapítása, illetve hogyan lehet a megállapított adó mértékét csökkenteni, hiszen az örökös kvázi "eszmei értéket" kapott!
A címben foglaltakat a 2003. évi XCII. törvény, az adózás rendjéről (Art.) 92. §-a rögzíti, ami alapesetben 30 nap az ellenőrzés kezdetétől számítva. Összegyűjtöttük, mikor, mennyi idő áll az adóhatóság rendelkezésére az ellenőrzés lefolytatására.
Ez évtől változott a személyi jövedelemadó, a béren kívüli juttatások rendszere, a társadalombiztosítás, az illetékrendszer és az eljárási szabályok, ezek közül szemezget az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztató.
Nem először fordul elő, hogy a jogalkotó a jogszabályszöveg módosításával szünteti meg a NAV önkényes és téves jogértelmezéseit. 2013. január 1-jétől a határozat jogerőssé válását követő 15. napon a NAV jogszerűen végezhet végrehajtási cselekményt, inkasszót nyújthat be a számlavezető bankhoz..Mit jelent mindez a gyakorlatban?
Az e-kereskedelem voltaképpen gyűjtőfogalom: a megrendelés, a fizetés és a termékek szállítása vagy a szolgáltatások igénybevétele közül, ha csak az egyik is online történik, már e-kereskedelemről van szó. Adózási szempontból azonban fontos, hogy milyen mértékben tartalmaznak internetalapú megoldásokat az ügyletek, írja a hvg.hu.
Évi 40 millió forint bruttó bevétellel rendelkező egyéni vállalkozó vagyok, nincs alkalmazottam, de van négy gyermekem. Érdeklődöm, a jövő évben milyen adózási formát érdemes választanom? Esetleg cégként jobban járnék? Ha van jövőre valamilyen jobb ötlet, akkor van-e mód arra, hogy az idén felmerülő osztalékterhek (10+16%) a jövő évre átvihetők legyenek, és kedvezőbben adózzam le? Olvasói kérdésre Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője válaszol.
Nagy Norbert
adószakértő
dr. Csobánczy Péter
közgazdász, jogász, adótanácsadó
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől