Stockphoto jellegű szolgáltatások adózás Kérdés
Tisztelt Szakértő! Szeretnék bővebb tájékoztatást kérni a stockphoto jellegű szolgáltatások köréről, és a hozzá kapcsolódó adózásról. Köszönettel.
Tisztelt Szakértő! Szeretnék bővebb tájékoztatást kérni a stockphoto jellegű szolgáltatások köréről, és a hozzá kapcsolódó adózásról. Köszönettel.
Sok esetben igazi kihívás a szakma számára megtalálni a helyes megoldást egy-egy adózási kérdésre. Kérdőívet készítettünk, hogy megtudjuk, Önök szerint melyek a legtöbb problémát felvető adózási kérdések 2015-ben. A kitöltőknek a HVG Pszichológia egyik számát küldjük ajándékba.
Tisztelt Szakértő! Egy házaspár közös tulajdonban lévő lakását szeretné bérbeadni. A tulajdoni arány 50-50 százalék. A közüzemi számlák a tulajdonos nevén maradnak, amit a bérlő majd megtérít. Rendelkezhetnek-e úgy a tulajdonosok, hogy csak az egyikük lesz a bérbeadó? Ha az így kapott bevétel meghaladja az 1 millió forintot, érdemes-e külön-külön adózniuk a bérbeadás után, ha az így kevesebb lenne, mint 1 millió? Tételes költségelszámolás választása esetén milyen bevétel- és költségtételekkel kell számolni, hogyan történhet a jövedelem meghatározása? Mikor kell adóelőleget fizetni? Köszönettel várom válaszát!
Ki kapja meg vajon az éttermi számlában fizetendő szervizdíjat? – merül fel a kérdés lépten-nyomon. Olvasónk kérdéséből kiderült, olykor maguk az éttermek sincsenek ezzel tisztában. Surányi Imréné szakértőnk válaszából megtudhatja, kit illet meg a szervizdíj, és milyen adózási, tb-szabályokat kell betartani.
Tisztelt Szakértő! Két kérdést szeretnék feltenni: 1. Ha egy magánszemély, akinek erdő van a nevén, az erdőből a fát lábon állva szeretné értékesíteni, hogyan kell az értékesítés után adóznia? 2. Magánszemély, aki közös őstermelői igazolvány birtokában átalányadózóként adózik, a nevén lévő erdőből a fát lábon állva, magánszemélyként értékesíti. Hogyan kell adóznia az értékesítés után? Válaszát előre is köszönöm! Sutka Bálintné
Magyar állampolgárok Írországban szeretnének alapítani egy céget, ennek a cégnek lenne egy telephelye Magyarországon. Itt alkalmaznának munkavállalókat. Ez esetben hogyan alakul Magyarországon a járulékfizetés és az adózás?
Külföldön élő magyar állampolgár Magyarországon kft.-ben tag. Osztalékot kap. Milyen adót kell levonni az osztaléka után? Jövedelme külföldön van, ott adózik, ott fizeti a társadalombiztosítást is.
Tisztelt Szakértő! Adott egy magyar állampolgárságú személy, aki 2014-ben Ghánában dolgozott 183 napot egy ír székhelyű cég alkalmazottjaként. Az állandó lakóhelye Magyarországon van, a családja is itt él. A fizetést dollárban kapja, és adót is vonnak belőle. Arra szeretnék választ kapni, hogy ebben az esetben a magyar szabályok szerint itthon kell-e adót fizetnie, vagy elég beállítani az adóbevallásba, mint külföldön szerzett jövedelmet? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel, Pónya Aladárné
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy 100 százalékban uniós cég tulajdonában lévő magyar kft. milyen adófizetési kötelezettség mellett fizethet osztalékot a külföldi tulajdonos részére?
Tisztelt Szakértő! Borkóstolón kiosztott kóstolóként adott bort hogyan kell adózási szempontból figyelembe venni? Egy kóstolásnyi mennyiség nem kereskedelmi forgalomba hozható űrtartalmú. Hogyan adózik a kóstoltatónál, és hogyan adózhat a magánszemélynél (a magánszemélyre jutó adókat nyilván a kóstoltató fizeti meg.) Köszönöm válaszát!
A hazai vállalatok az adórendszer kiszámíthatatlanságát tartják a legnagyobb kockázatnak, viszont alapvetően jónak érzik a kapcsolatukat a NAV-val.
Tisztelt Szakértő! Magánszemély felbontotta beföldi biztosító társaságnál lévő biztosítási szerződését. A biztosító társaság visszautalta a visszavásárlási értéket mindenféle adó levonása nélkül. A magánszemély semmilyen szja-kedvezményt nem vett igénybe ezzel kapcsolatban a korábbi években. Kell-e adóznia a visszavásárlási érték után? Köszönettel.
Tisztelt Szakértő! Már többször boncolgattuk a katás bt. osztalékával kapcsolatos tudnivalókat. De még mindig van, ami nem világos. A vállalkozás 2014. április 1-jén tért át a kisadózásra. Beltagja bejelentett kisadózó, kültagja nem. A kültag nyugdíjas, nem végez tevékenységet a cégben. Részesedésük 90-10 százalék. A 0471-es bevallásban megállapították az osztalékot, vagyis az adóalapot, ami után fizetni kell 3 év alatt egyenlő részletben a kiváltó adót. Kérdéseim. 1.) Ezt az adóalapot (osztalékot, vagyis az 1/3-ad részét) fel kellett volna tüntetni a 04. havi 08M-es bevallásban? 2.) A 2015. 01. 31-ig kiadandó M30-as igazoláson fel kell tüntetni jövedelemként? 3.) Ha igen, a kisadózó beltagnak a saját szja-bevallása készítésekor nincs fizetendő adója? A nem kisadózó beltagnak az szja rendezve van, de 27 százalék ehót kell fizetnie? 4.) Vagy egyáltalán nem kell feltüntetni sehová. Csak ki kell fizetni 3 év alatt a 16 százalékos adót? Köszönöm válaszukat. Tisztelettel. P. Mária
Tisztelt Szakértő! Magyar munkavállaló észtországi illetőségű céggel határozatlan időre szóló munkaszerződéssel, munkaviszony keretében áll jogviszonyban. Kinti adószámmal rendelkezik. 2014 augusztusáig a cég vonta le a személyi jövedelemadót a béréből, de 2014. szeptember hónapban arról értesítette, hogy a "megváltozott törvények miatt" csak az észt állampolgársággal rendelkezőktől vonhatják le a személyi jövedelemadót. A NAV szerint itthon nincs lehetősége az szja-fizetésre, mert jövedelmét észtországi illetőségű munkáltatójától szerzi, az év egészében ott dolgozik. Ez teljesen nyilvánvaló. Másrészről az észt adóhivatal megerősítette, amiről a munkáltatója is értesítette. DE! Mit tegyen a dolgozó? Valahol adóznia kellene, nem szeretne törvénytelen helyzetbe kerülni. A nagykövetséget Észtországban bezárták, a konzul nem tud tanáccsal sem segíteni. Tisztelt Szakértő, kérem, és köszönöm segítségét!
Decemberben, illetve az adóév utolsó hónapjában több, adózással kapcsolatos bejelentés, bevallás és befizetés esedékes, amelynek elmulasztása bírságot vagy az adózó szándékától eltérő adózást vonhat maga után. Praktikus tudnivalók a kata, a kiva, az eva választásáról, az adók feltöltéséről.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől