70 találat a(z) adós cimkére

Cikk

Egy év alatt több mint 18 százalékkal bővült azoknak a cégeknek a száma, amelyek 180 napnál hosszabb idő óta 100 millió forintnál nagyobb összeggel tartoznak az adóhivatalnak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által negyedévente közzétett listán 2637 cég szerepel; egy évvel korábban 2226 társaság neve volt olvasható. A nagyadósok növekvő számára jellemző, hogy az elmúlt öt esztendő alatt – 2009 januárjától számítva – összesen 6165 cég nevét kellett kitenni a „szégyentáblára”. Vannak közöttük olyanok (117-en), amelyek minden alkalommal, tehát hússzor szerepeltek a névsorban – tájékozat a feketelista.hu portál.

Cikk

Jelentős „irányváltás” figyelhető meg a készfizető kezesség szabályozása esetében. A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv (új Ptk.) azon az elvi megfontoláson áll, hogy készfizető kezességet a jövőben jellemzően nem kizárólag a felek egyező akarata hoz majd létre. Ez azt jelenti, hogy bizonyos, törvényben rögzített tényállások esetén egy korábban egyszerű kezességként vállalt kötelezettség is átalakulhat készfizető kezességgé, ami a kezesek számára eddig nem jellemző plusz kockázatot jelenthet – írja a DLA Piper blogjában Győrfy-Tóth Péter.

Cikk

Miközben a honi hivatalos vagy félhivatalos megnyilatkozások azt sejtetik, hogy aki áfát von le, igényel vissza, az bizton adócsaló, aközben az Európai Unió Bírósága (EuB) mintha egészen másképp ítélné meg a helyzetet. Bár a most ismertetendő EuB-döntésnek nincs közvetlen hazai vonatkozása, mindazonáltal közvetetten következménye lehet a belföldi jogalkotásra és jogalkalmazásra egyaránt.

Cikk

Néhány év alatt 240 ezer fővel zsugorodott az szja-bevallást benyújtók száma, ennek egyik oka az lehet, hogy a korábbi "fehéredés" után egyre többen térnek vissza a szürke zónába - írja a pénteki Napi Gazdaság. A lap ismerteti: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2008-ban 4,54 millióan nyújtottak be szja-bevallást, tavaly azonban számuk már nem érte el a 4,3 milliót, írja a vg.hu.

Cikk

Kormányfői támogatást kapott a Fidesz-KDNP frakció ötlete: 180 forinton történő végtörlesztés. Ellenzői közül viszont szinte kivétel nélkül mindenki azt kifogásolja, hogy ez csak a tehetőseken segít és nem a bajba jutottakon, bár a kitűzött cél a bajba jutott deviza adósok megsegítése volt.

Cikk

Erőteljes centralizáció irányába indul a kormány az új önkormányzati törvénnyel. Az általános iskolák és a kórházak az államhoz kerülhetnek, s kötelezővé tennék – talán más néven – a körjegyzőségek bevezetését a kistelepüléseknek. A helyi adóknál viszont nagyobb mozgásteret kapnak a városok, írja a Világgazdaság.

Cikk

Békéscsaba 2008-ban bocsátott ki 4 milliárd forint összegű, húsz éves futamidejű svájci frank alapú kötvényt, de a tőketörlesztést csak 2013-ban kell elkezdeni, ezért átütemezésben a város nem gondolkodik - közölte az MTI érdeklődésére az önkormányzat pénzügyi és gazdasági osztályának vezetője.

Cikk

A behajtók nem minősülnek közhatalmi személynek, és csupán ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, amivel megbízóik. Nem vizsgálnak jogszerűséget, díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak megbízóiknak. A végrehajtók az igazságszolgáltatást képviselik és a bíróság határozatainak szereznek érvényt. A hírekben és a fejekben gyakran keveredik a két fogalom, holott nagyon fontos tudni, hogy mi is különbözteti meg a bírósági végrehajtókat a behajtóktól.

Cikk

Kevesebbet hozott a vártnál a német államkasszának az új repülési adó, a Handelsblatt a pénzügyminisztériumra hivatkozva hétfőn azt írta, hogy az első két hónapban csak 59,1 millió euró volt az ebből származó bevétel.

Cikk

A március elején bejelentett Széll Kálmán Terv egyik legfontosabb célja az államadósság csökkentése, de a csomag keretösszege éppen annyi, mint az egykulcsos családi adó rendszer miatt 2012-2014 között kieső költségvetési bevétel. Véletlen egybeesés vagy költségvetési baki a számszerű azonosság? Reális-e az államadósság GDP-arányos csökkentése a következő években? Angyal József okleveles adószakértőt, Békesi László volt pénzügyminisztert és a Nemzetgazdasági Minisztériumot kérdeztük.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink