hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közzétette a feketelistát a NAV

  • lapszemle
1

Megjelentek a friss listák, amelyeken a száz-, illetve tízmillió forint feletti tartozással rendelkezőket sorolja fel az adóhivatal, írja a Népszava

A harmadik negyedéves adatok szerint több mint 1600 cég és 3700 magánember, illetve egyéni vállalkozó több mint 200 milliárddal tartozik. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (2012. szeptember 30-i állapot) immár állandó helye van a listán a bíróság elé álló Gáspár Győzőnek és feleségének, Gáspárné Balla Beátának is, akiknek 2011 első negyedévében még sikerült leküzdeniük magukat a szégyenfalról. (Az ügyész a 22,2 millió forintos adócsalással vádolt Gáspár Győzőre és feleségére, Beára is letöltendő börtönbüntetést kért a minap.)

Hosszú idő után lekerült viszont onnan a Pa-Dö-Dö énekesnője, Lang Györgyi, viszont a rendőrség által korábban körözött, jó ideje elfogott milliárdos Földesi-Szabó László továbbra is megtalálható a listán – írja a Napi Gazdaság. Szerepel a felsorolásban továbbá az a Horváth Mónika Zsuzsanna is, aki összesen 3,5 milliárd forint adóhiánnyal és jogkövetkezménnyel vezeti a harmadik negyedévben jogerőssé vált, legnagyobb adótartozásokat részletező listát.

Az egyéni vállalkozók listáján továbbra is szerepel az akasztói Stadler József, akit a Szegedi Ítélőtábla jogerősen négy év tíz hónap börtönbüntetéssel, és 67 millió forintos vagyonelkobzással sújtott 2011 novemberében, miután a vád szerint a vállalkozó valótlan tartalmú adóbevallásokat készített, fiktív számlákat szerepeltetett a könyvelésben, és 67 millió forint társasági adót nem fizetett be.

Nagy nevek a cégeknél

A nagy adósok között továbbra is szerepel a felszámolás alatt lévő Malév, a pécsi Elcoteq, a Ganz cégei, valamint az elektronikai áruházait tavaly sorra bezáró Electro World, a Gardénia, a Herz Szalámigyár, a Hollóházi Porcelánmanufaktúra, az Ikarus Holding, a Hospinvest, a Bognár Szörp, neves bútorgyárak, ingatlanfejlesztők, agrárvállalalatok.

Nem hiányoznak a hírhedt tatabányai cégtemetőhöz köthető, bedőlésre ítélt vállalkozások sem. Ezek olyan beszédes, illetve furcsa, visszafelé írt neveken várják sorsuk beteljesülését, mint a Kisautó, Mecsboksz, Kidőlt, Mumitpo, stb. - ezúttal 14 ilyen cég bukkant fel. A cégek közül összesen kilenc adózónál állapítottak meg 500 millió forint feletti adóhiányt, a bírságokat is figyelembe véve közülük többel szemben milliárdos követelése van az adóhatóságnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Ádám Viktor

A leadben Népszava szerepel, holott a Napi Gazdaság Online-on jelent meg a hír.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Víz- és áramdíj anyagköltség-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink