336 találat a(z) adóhatóság cimkére

Cikk

Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás – közölte Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Kérdés

Egy zrt. a NAV korábbi évek áfaellenőrzés keretében meghozott adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálatát kérte és egyben a végrehajtás felfüggesztését is. Így az adófolyószámláján nincs hátralék csak a folyó évi adótartozások, de az elsőfokú jogerős határozat felkönyvelése miatt a saját tőkéje negatív lett. Mivel a per folyik, de tartós a saját tőke vesztése, megszűnni nem szeretne a per végéig, így elhatározta, hogy átalakul bt.-vé. De az átalakuláskor a létrejövő bt. saját tőke elemei csak pozitív értéket mutathatnak. Közben a bírósági ítélet szerint új bizonyítási eljárást kell lefolytatni a bizonyítékok hiánya miatt. A társaság mit tehet? Hogyan tud átalakulni bt.-vé? A per kimenetele még kérdéses és az is meddig fog elhúzódni. Álláspontjuk szerint a NAV megállapításai jogtalanok, de csak úgy tudja a pert véghezvinni, megnyerni, ha közben nem szűnik meg, pedig ha nem tud átalakulni, akkor meg kell szűnnie.

Cikk

Költségvetési csalás gyanúja miatt több megyében egyszerre tartottak házkutatást az adónyomozók ma az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt megyei irodáiban, amelyeknek többsége a képviselők saját lakásán működött. A havi 450 ezer forintos költséggel szabálytalanul működtetett, és azóta már bezárt irodákban iratokat foglaltak le a nyomozók – tudta meg a RomNet több érintettől.

Cikk

Jóval szigorúbban venné a jövőben az adózó fellebbezési lehetőségeit új bizonyítékokra hivatkozás kapcsán az adóhatóság, ugyanakkor a fellebbezési jogról való lemondás esetén a bírság felét elengedné – derül ki a július 31-én nyilvánosságra hozott adóeljárási törvénytervezetből a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST elemzése szerint.

Cikk

Milliárdos villában él a NAV negyedéves szégyenlistájának éllovasa, Volkova Ekaterina Jurjevna, akinek az adófolyószámláján 1,44 milliárd forintos adóhiányt és 1,32 milliárd forint bírságot tart nyilván az adóhatóság – írja az Index.

Cikk

Az elmúlt 30 évben többszörösére nőtt az adóhatóság ügyfeleinek száma, a személyi jövedelemadó 11 kulcsából egy lett, és az egykor újdonságot jelentő személyijövedelemadó-bevallást már nem az adózók, hanem a hivatal készíti – emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a szervezet megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából adott nyilatkozatában.

Cikk

Sok vállalkozás szembesül azzal a napokban, hogy a beszámolója nem készült el határidőben. Ez történhet olyan okból, mert nem adott le minden dokumentumot a könyvelőjének, ezáltal ő nem tudta a beszámolót elkészíteni. Előfordulhat, hogy a könyvelő hanyagsága vezetett oda, hogy határidőben nem lett benyújtva a beszámoló. Bármi is volt a kiváltó ok, a mulasztáshoz adójogi, cégjogi, és polgárjogi szankciók egyaránt kapcsolódhatnak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás, alanyi mentesség

Nagy Norbert

adószakértő

Utólagos díjleszállítás számlázás

Nagy Norbert

adószakértő

Tábori étkezés ÁFA

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink