130 találat a(z) adóelkerülés cimkére

Cikk

A nemzetközi adózás világában az utóbbi időben a legtöbb figyelem a globális minimumadó körüli fejleményekre szegeződött. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan az Európai Unió a már korábban megkezdett adóelkerülés elleni törekvéseit is igyekszik folytatni. Az Unió fókuszában ezúttal a valós gazdasági jelenléttel nem rendelkező társaságok, az úgynevezett "postafiókcégek" állnak.

Cikk

Szinte már nem telik el hónap anélkül, hogy az adóhatóság ne tárna fel újabb, az adófizetési kötelezettség szándékos elkerülésére építő, őrző-védő szolgáltatást nyújtó céghálót. Nem árt tudni, hogy a felderített visszásságok a megbízóknál is negatív adókövetkezményekkel járhatnak, olvasható a Deloitte Legal közleményében.

Cikk

Amióta megjelent az adózás mint államérdek, azzal párhuzamosan él az adózók adóminimalizálásra, de egyes esetekben az adóelkerülésre, adókijátszásra való törekvése is. A határokon átívelő jövedelmek, szociális szolgáltatások, beruházások miatt, valamint az adózók mobilitása és a digitalizáció robbanásszerű fejlődése okán is szükségessé vált, hogy globális, illetve európai szintű adóügyi közigazgatási együttműködési szabályozást hozzanak létre a határon átívelő adócsalások, adókijátszások és jogszabályellenes adóelkerülések elleni hatékonyabb küzdelem, valamint a méltányos adórendszer és belső piac kialakítása érdekében. Cikksorozatunk végigmegy a már elfogadott irányelveken a DAC 1-től egészen a 2021-ben elfogadott DAC 7-ig.

Cikk

Az Európai Unió Parlamentje és az Európai Unió Tanácsa nemrégiben beterjesztette javaslatát egy olyan új uniós jogszabálytervezettel kapcsolatban, amely az egyes országokban megfizetett társasági adóval kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalát írná elő bizonyos vállalkozásoknak és vállalatcsoportoknak, olvasható a Deloitte közleményében.

Cikk

Az Európai Unióban az adójogszabályok meghozatala nemzeti hatáskörben van, ugyanakkor törekvés az is, hogy biztosítsák a piaci szereplők azonos feltételek közötti működését. A márciusban elfogadott új irányelv célja, hogy az összes digitális platformra egységesen ugyanazok az adatszolgáltatási előírások vonatkozzanak, és az adóhatóságok közötti adatszolgáltatás a már bevált információcsere-mechanizmussal valósuljon meg. Cikkünk a DAC 7 legfontosabb elemeit ismerteti.

Cikk

Véget ér a fordított adózás a munkaerő-kölcsönzésnél, április 1-jétől már nem a megrendelő, hanem a munkaerőt kölcsönbe adó cég számítja fel és fizeti meg az általános forgalmi adót – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Cikk

Lejárt a DAC6 első adatszolgáltatásának határideje, minden érintettnek jelentési kötelezettsége van. A szabályozás bonyolult: nem magától értetődő, hogy mi esik az adatszolgáltatási kötelezettség alá, ahogy az sem, mikor és kinek kell jelenteni. Az viszont biztos, hogy nagy felelősség van az adótanácsadókon, ügyvédeken, könyvelőkön – és magukon az ilyen ügyletben résztvevőkön is – figyelmeztet a Deloitte.

Cikk

Szigorúan vizsgálja idén a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közzétett ellenőrzési terv alapján. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy előtérbe kerül a határon átnyúló adókedvezmény-igénylések vizsgálata is – hívja fel a figyelmet mai közleményében az EY.

Cikk

A Pénzügyminisztérium 2021. február 1-jén tette közzé a határon átnyúló konstrukciókra vonatkozó adatszolgáltatási szabályokról szóló tájékoztatóját. Az ismertető részletes leírást tartalmaz az egyes fogalmak és ismertetőjegyek kapcsán, illetve szemléltető példákkal is segíti a jogalkalmazókat. A BDO összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, amelyben a megjelent tájékoztató csupán egy részével foglalkozik.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Iparűzésiadó-alap csökkentése

Szipszer Tamás

adószakértő

Kávéautomata iparűzési adó

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink