Vége a nemzetközi adóelkerülést célzó konstrukcióknak

  • adozona.hu

A Pénzügyminisztérium 2021. február 1-jén tette közzé a határon átnyúló konstrukciókra vonatkozó adatszolgáltatási szabályokról szóló tájékoztatóját. Az ismertető részletes leírást tartalmaz az egyes fogalmak és ismertetőjegyek kapcsán, illetve szemléltető példákkal is segíti a jogalkalmazókat. A BDO összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, amelyben a megjelent tájékoztató csupán egy részével foglalkozik.

Magyarországon a DAC6 irányelv a 2013. évi XXXVII. törvénybe (Aktv.) került implementálásra.

A szabályozás központi elemei az olyan határon átnyúló konstrukciók, amelyek rendelkeznek a jogszabályban felsorolt adóelkerülésre utaló ismertetőjegyek valamelyikével. Fontos kiemelni, hogy az Aktv. nem tartalmaz alapvetően fogalmi meghatározást a konstrukcióra vonatkozóan, azonban ez igen tágan értelmezendő.

Ismertetőjegyek

Az ismertetőjegyek alapvetően két csoportba oszthatóak. Egyik részük önmagában olyan kockázatot hordoz, amely önmagában elegendő, hogy adatszolgáltatási kötelezettség keletkezzen. A másik részünk azonban önmagukban túl általánosak, így ezekben az esetekben a főelőnytesztnek való megfelelés is feltétel az adatszolgáltatási kötelezettség keletkezéséhez.

Főelőny vizsgálatára irányuló teszt

A teszt egy objektív teszt, amely a konstrukció eredményeként elérhető adóelőny mértékét és jelentőségét méri össze a konstrukcióval elérhető más előnyökkel. Teljesítettnek kell tekinteni a feltételt, amennyiben a konstrukció valószínűleg nem valósulna meg az adóelőny nélkül.

Ismertetőjegy kategóriák

„A” csoport
Az „A” csoportba tartozó ismertetőjegyek olyan tulajdonságokat foglalnak magukban, amelyek általában kapcsolódnak a piacképes konstrukciókhoz, tehát amelyet a közreműködők jelentős testreszabás nélkül tudnak értékesíteni. Nem feltétel, hogy a konstrukció minden ismertetőjegynek megfeleljen, elég, ha bármelyik általános ismertetőjegy megjelenik.

„B” csoport
Ebbe a csoportba az egymáshoz szorosan nem kapcsolódó, speciális adóelkerülési technikák eredményeit összegyűjtő ismertetőjegyek kerültek. Így például idetartozik a veszteségek felhasználásának gyorsítása, vagy a források körbeáramoltatása olyan entitásokon keresztül, amelyek nem szolgálnak kereskedelmi célt.

„C” csoport
A kategória a széles értelemben vett hibrid adótervezési konstrukciókat foglalja magában, amelyek – általánosságban – az egyes adójogrendszerek közötti különbségeket használják ki (pl. ugyanazon eszköz után több országban is adózási szempontból levonás érvényesítése, transzparens entitások).

„D” csoport
A „D” kategória ismertetőjegyei azokat a konstrukciókat vizsgálják, amelyek a pénzügyi számlainformációk adóhatóságok közötti automatikus információcseréjére vonatkozó sztenderdek kijátszására, valamint a tényleges tulajdonosok számára menedékként használható átláthatatlan struktúrák biztosítására irányulnak.

„E” csoport
Az „E” csoport ismertetőjegyei a transzferárazással kapcsolatos konstrukciókra vonatkoznak. Az OECD a nemzetközi vállalkozások és az adóhatóságok részére készült, a kapcsolt vállalkozások közötti árak módosítására vonatkozó iránymutatás 2017 útmutatóként szolgálhat ennek az ismertetőjegynek az értelmezése során.

Jelentéstétel

Az adatszolgáltatást a NAV-hoz a ’KONSTR’ elnevezésű nyomtatványon szükséges teljesíteni. Az Aktv. 43/U § (1) bekezdése alapján a nyomtatvány adattartalmára vonatkozóan pedig a 43/Y § (2) bekezdése tartalmaz előírást, így többek között adatot kell szolgáltatni az azonosított ismertetőjegyről, a konstrukcióról és annak értékéről.

A konstrukciót egy, az adóhatóság által generált tagállami hivatkozás azonosítja az Európai Unión belül. Tekintettel arra, hogy egy konstrukcióban az adatszolgáltatók lehetnek több államban is, illetve több közreműködőt is érinthet az adatszolgáltatás, az elsőként adatot szolgáltatónak szükséges értesítenie a többi általa ismert adatszolgáltatót a hivatkozási számról.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen további kérdésük merülne fel, a BDO Magyarország Adótanácsadó Kft. csapata készséggel áll az Önök rendelkezésére.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Osztalékelőleg előző év

Szipszer Tamás

adószakértő

Könyvelői felelősség

Szipszer Tamás

adószakértő

Kft. tevékenységének szünteltetése

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 március
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close