hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ezért kiszolgáltatottak a magyar nyugdíjasok

  • MTI

Magyarországon a legtöbb 65 év feletti lakos szinte kizárólag az állami nyugdíjra bízza magát, és a lakosságnak mindössze 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár számításai szerint.

Nagy Csaba, a pénztár ügyvezető igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményben arra figyelmeztet, hogy ezzel az emberek kiszolgáltatják magukat a társadalmi és gazdasági trendeknek, ezek pedig jelenleg nem mutatnak kedvező képet, hiszen egyre kevesebbeknek kell eltartani egyre több nyugdíjast. 

A közlemény hivatkozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2013-ban készített elemzésére, amely szerint Magyarországon a nyugdíjasok bevételeinek több mint 86 százalékát az állam által kifizetett nyugdíjjáradék teszi ki, és ezzel az aránnyal a magyar nyugdíjasok vannak leginkább kiszolgáltatva az állami nyugdíjrendszernek. Az OECD felmérés szerint Magyarországot Luxemburg, majd Belgium követi a listán, mindkét országban 81 százalék körül alakult az állami juttatások aránya, míg az OECD országok átlaga 58,5 százalék.    

Míg a magyar nyugdíjasok bevételeinek csupán 2 százalékát teszik ki a különböző nyugdíjcélú megtakarítások, például a nyugdíjpénztári járadékokból származó bevételek, addig az OECD tagországokban ez az arány  átlagosan több mint 17 százalék. 

A megtakarítások és az állami juttatások mellett a harmadik fontos bevételi forrás a 65 év felettiek számára a nyugdíj után is folytatott munka. Magyarországon a nyugdíjasok bevételeinek 12 százaléka származik ilyen munkából, vagyis a legtöbb nyugdíjas nem vállal, vagy nem tud munkát vállalni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink