387 találat a(z) NGM cimkére

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új transzferár-rendelet normaszövegét, amely várhatóan idén hatályba is fog lépni. Az új rendelet számos érdemi változást hozhat a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek szabályozásában, jelentősen befolyásolja majd az adminisztrációs és dokumentációs követelményeket, ezért az érintett vállalkozásoknak érdemes időben szakértő segítségét kérni a felkészüléshez – derül ki a Deloitte sajtóközleményéből.

Cikk

Megjelent a „Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program” második ütemének végleges felhívása. A pályázatok előtöltésére november 20-án 10:00 órától november 28-áig lesz lehetőség, a támogatási kérelmek december 1-jén lesznek benyújthatók. A program a vidéki, legalább 5 fős feldolgozóipari vállalkozások beruházásait támogatja 20 milliárd forintos keretösszeggel. A Kormány célja, hogy a vidéki vállalkozások eszközberuházásainak támogatásával növelje a hazai kkv-k termelékenységét, versenyképességét és technológiai felkészültségét, olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.

Cikk

Eredetileg kétmilliárd forintos kerettel írták ki a Munkakörülmények fejlesztése című pályázati felhívás első ütemét a kis- és közepes vállalkozások számára, ám szükség volt egy másfél milliárdos keretemelésre a nagy érdeklődés miatt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán, tette közzé az MTI.

Cikk

Idén ősszel két adócsomag várható a kormány részéről – jelentette be egy csütörtök délutáni háttérbeszélgetésen Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára, aki csütörtökön mutatta be a csomag első részét. A tájékoztatón az is kiderült, hogy a kormány készül a vállalkozásokat érintő adócsökkentési csomaggal is, amely tartalmazhatja a már belengetett szocho-csökkentést, erről november elején dönthet a kabinet, írja a portfolio.hu.

Cikk

A Széchenyi Kártya Programban bevezetett alacsonyabb kamatszintek látványosan felpörgették a magyarországi vállalkozások beruházási kedvét: az év első hét hónapjában a programban részt vevő bankok 10 081 beruházási hiteligényt fogadtak be 310,7 milliárd forint értékben. Ez darabszámban 34 százalékkal, a kért hitelösszeg tekintetében pedig 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – jelentette be keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), tette közzé az MTI.

Cikk

A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, mégis sok szolgáltató nehezen jut megfelelő finanszírozáshoz. Ezen változtat a 2025 októberében induló Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Zrt., amely célzott, kedvezményes hitelprogramokkal segíti a szektor szereplőit. A fix 3 százalékos kamattal, fedezet nélkül elérhető hitelek elsősorban a kisebb vállalkozások számára kínálnak gyors és rugalmas megoldást, akár online ügyintézéssel. Az első évben 50 milliárd forintos hitelkihelyezéssel számolnak – írja a penzcentrum.hu.

Cikk

Társadalmi egyeztetésen van és július 23-áig lehet véleményezni az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról szóló 51/2014. NGM rendelet módosításáról szóló NGM rendelet tervezetét.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szállásközvetítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Norvég civilszervezetnek nyújtott szolgáltatás számlázása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Előleg

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink