325 találat a(z) NGM cimkére

Arccal a szakképzettség és a termelékenység felé Cikk

Már nem az az elsődleges cél, hogy minden területen vonzzuk a beruházásokat, a teljes foglalkoztatottság küszöbén ugyanis előtérbe kerül a gazdaság igényeinek megfelelő szakképzettség és a termelékenység is – jelentette ki Varga Mihály a Joint Venture Szövetség 30 éves jubileumi gálaünnepségén.

Könnyítés az ekáerben Cikk

Mától még inkább megéri a vámszabályok szerint tisztességesnek, úgynevezett engedélyezett gazdálkodónak lenni – írja közleményében az NGM. Az engedélyezett gazdálkodók ugyanis az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) lényegesen kevesebb adat megadásával kérhetnek közúti fuvarjaira ekáerszámot.

Itt a hivatalos értelmezés a nem jelentős összegű hiba rendezéséről Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztériummal közös értelmezést közölt honlapján a NAV a nem jelentős összegű hibák társasági adóban való rendezéséről.

Új online kasszák az arra kötelezetteknek Cikk

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) két, új műszaki követelményeknek megfelelő pénztárgépet is engedélyezett. Az újonnan kötelezetteknek 2017. január elsejéig kell beszerezni az online kasszákat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

NGM: ezért változnak az adótitokra vonatkozó szabályok Cikk

Az adótitok szabályának egyértelművé tétele a parlamentnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat célja, az adózás rendjéről szóló 2003. évi törvényt módosító javaslat elfogadásával egyértelműbb és egységesebb lesz az adótitok kezelése – indokolta Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

Elbocsátott közalkalmazottak: van esélyük a versenyszférában? Cikk

Illúziónak tűnik a Miniszterelnökség elképzelése, hogy a közszférából elküldött emberekkel oldják meg az egyre súlyosabb munkaerőhiányt – derül ki a Világgazdaság írásából.

Százmilliárdos támogatást ígérnek az élelmiszeriparnak ingyen, felét vissza kell fizetni Cikk

Az NGM pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel című pályázati felhívást. Az összesen 100 milliárd forintnyi – 50 milliárd visszatérítendő és 50 milliárd vissza nem térítendő fejlesztési forrás – az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődését, piaci pozíciójának erősítését, munkahelyek megtartását eredményező beruházások megvalósítását segíti – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken.

Külön pénzt kapnak a jó adatszolgáltató önkormányzatok Cikk

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pályázatot hirdetett a jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatására, folytatva ezzel a 2015-ben bevezetett támogatási rendszert – közölte az NGM.

Nászajándék az államtól: vegye igénybe a kedvezményt! Cikk

Csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, júliusban azonban mindössze 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt, amelyben benne vannak a tavaly házasságot kötők is.

Az Országgyűlés előtt a 2015. évi zárszámadás Cikk

Felelősségteljes költségvetési gazdálkodás, kedvezően alakuló makrogazdasági mutatók, a gazdaságfehérítést célzó kormányzati intézkedések eredményeként növekvő adóbevételek, valamint a kedvezményezetteknek járó uniós támogatások maximális kifizetése jellemezte tavaly az államháztartási folyamatokat – ez olvasható a 2015. évi zárszámadási törvényjavaslatról a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.

160 milliárd forintot ígérnek fiataloknak Cikk

A korábbi 36 milliárd forintról 160 milliárd forintra emelkedett az ifjúsági garancia program keretösszege a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül (GINOP) – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Tanácsot tanácsol Varga a versenyképesség javítására Cikk

A nemzetgazdasági miniszter versenyképességi tanács létrehozására tesz javaslatot a kormánynak, Varga Mihály egy más témában tartott sajtótájékoztatón pénteken kifejtette, hogy a testület a következő évek tudatosabb, átgondoltabb versenyképesség-javításának a megvalósulását teszi lehetővé.

Na most aggódjanak a nyugdíjasok, vagy ne? Cikk

Magyarországon biztos a nyugdíjrendszer, amelynek alapját az állami nyugdíj adja, a rendszer kiszámítható és stabil – szögezte le a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Ugyanakkor egy tegnapi konferencián kifejtette, hogy az állami nyugdíjrendszer szerepét a jövőben csökkenteni kell, és ennek helyét a kiegészítő nyugdíj-megtakarítási formáknak kell fokozatosan átvenniük.

Nagyrészt szubjektív adatokból építkeztek az ország versenyképességéről készült felmérésnél, mondja az NGM Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium reagált egy – az Adózóna által is közölt – mai MTI-hírre, amely a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) felmérése alapján készült.

Gigabírság az illegális online szerencsejáték-oldalaknak Cikk

Magasabb bírsággal és bankszámlájuk pénzügyi blokkolásával is számolniuk kell az illegális online szerencsejáték szervezőknek, ha az Országgyűlés elfogadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által benyújtott törvénymódosító javaslatot.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink