hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A NAV végrehajtóival erőszakoskodott, börtön lett a vége

  • adozona.hu

A bíróság, hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettében bűnösnek találta azt a budapesti kereskedőt, aki a NAV végrehajtóival szemben erőszakoskodott és ezzel megakadályozta a jogszerű intézkedést. Az ítélet halmazati büntetésként egy év börtönbüntetéssel és két év járművezetéstől való eltiltással szankcionálta az elkövetőt.

Ítélet született abban a büntetőügyben, mely 2012-ben, hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettében indult egy fővárosi kereskedelmi cég ügyvezetőjével szemben.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtói hivatali minőségükben, köztartozás behajtása céljából keresték fel a társaság egyik budapesti bevásárlóközpontban lévő üzletét. A cég ügyvezetője azonban nem volt hajlandó együttműködni a magukat igazoló végrehajtókkal, és a hivatalos eljárás megakadályozására sietve távozott. Közben az üzlet fémrácsát ráengedte az egyik végrehajtóra, másikukat pedig teherautójával elsodorta.

A bíróság egy év börtönbüntetést szabott ki az elkövetőre és két évre eltiltotta a járművezetéstől. A szabadságvesztés végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztették.

Nem példa nélküli, hogy atrocitás ér munkájukat végző NAV-osokat. A legsúlyosabb eset ez év elején történt, amikor a NAV két munkatársára durván rátámadtak, és egyikük belehalt sérüléseibe, kollégáját pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Olasz konyhabútor spanyol ingatlanba – áfa

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink