5565 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Az elmúlt évben közel 2300 esetben sikerült jogellenes cselekményeket felderíteni a NAV szolgálati kutyáinak köszönhetően – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felderítő kutyáinak és kiképzőinek nyújtott elismerések átadóján. A pénzügyminiszter elmondta: a hivatalnál jelenleg 39 eb teljesít szolgálatot, a felderítő kutyák tavaly több mint 4,5 millió szál cigarettát, 40 millió forint értékű kábítószert és több mint 170 millió forintnyi készpénzt találtak meg – áll a Pénzügyminisztérium mai sajtóközleményében.

Cikk

Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a másfélezer biztonsági őrt és takarítót foglalkoztató cégláncolat, amit két budapesti férfi irányított. Egyiküket 2011 óta körözték csalás miatt, másikuk ellen vesztegetés miatt folyik eljárás a bíróságon. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban ütöttek rajta az immár költségvetési csalással is gyanúsított bűnszövetségen, olvasható az adóhatóság honlapján.

Cikk

Az Európai Unió Bírósága ma annak nyomán hozott ítéletet, hogy a Jalsovszky által képviselt Krakvet nevű lengyel társaság korábban beperelte a magyar adóhatóságot. Az Európai Unió Bírósága újfent megerősítette, hogy hol húzódik a határ az adókijátszás és a jogszerű adótervezés között. Ez a magyar adóhatóságot is eddigi gyakorlata újragondolására késztetheti.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Reprezentáció adómentesen

Lucz Zoltánné

adószakértő

Áttérés KIVA-ról társasági adó alá

Lucz Zoltánné

adószakértő

Kiva-növelő tétel

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink