476 találat a(z) Európai Bizottság cimkére

Cikk

Az Európai Bizottság kész beszállni a budapesti 3-as metróvonal felújításának finanszírozásába, ennek azonban előfeltétele a közlekedési operatív program módosítása, amit a kormánynak kell hivatalosan kezdeményeznie – közölték a BruxInfóval nevük mellőzését kérő források.

Cikk

A tagállamok egy jelentős részének tiltakozása ellenére az Európai Bizottság szerdán úgy döntött, hogy változatlan formában fenntartja a kiküldetési irányelv módosítására vonatkozó javaslatát, amely a bírálók szerint számos újonnan csatlakozott tagországot hátrányosan érintene.

Cikk

Rekordösszegű, közel 3 milliárd eurós pénzbírságot rótt ki kedden kartellezés miatt az Európai Bizottság a legnagyobb teherautó gyártókra, melyek 14 éven keresztül összebeszéltek egymással és egyeztették az árakat.

Cikk

Az egységesen 1 ezrelékes élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletét július 31-éig kell befizetniük az élelmiszerlánc-szereplőknek, az Európai Bizottság héten közzétett döntése nem érinti a jelenlegi felügyeletidíj-rendszert – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.

Cikk

Javaslatot fogadott el az Európai Bizottság az adóelkerülés, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen hozott intézkedések szigorítása, valamint a társaságok és pénzalapok valódi tulajdonosi hátterének átláthatóbbá tétele érdekében – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.

Cikk

Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak – köztük a Barcelonának és a Real Madridnak – több tízmillió eurót kell visszafizetnie a spanyol államnak az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében.

Cikk

A visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország) az Egyesült Királyság unióból történő kiválásáról szóló döntés nyomán az Európai Bizottság (EB) jogkörének korlátozását sürgették kedden Brüsszelben, Varsó pedig egyenesen a bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek a menesztését kérte – jelentette a Reuters hírügynökség.

Cikk

Új alapokra helyezné az uniós áfarendszert az Európai Bizottság, rugalmasabb, egyszersmind a csalások ellen szigorúbban fellépő rendszert és egyszerűsítést ígérnek a hozzáadottértékadó- (héa) szabályok egységesítésével – hívta fel a figyelmet közleményben a Mazars a testület akciótervére. Az akcióterv nem jelent szabályozást, csak szakmai iránymutatást – írja a vg.hu.

Cikk

Előreláthatóan júniusban rendezheti az Európai Bizottság Magyarország felé az aszfaltügy miatt visszatartott kifizetéseket, és még a nyáron megérkezhetnek Budapestről az első fizetési igénylések a 2014 és 2020 közötti alapok terhére. A kifizetések előrehozásáról (előlegfizetésről) közben tovább folynak az egyeztetések a kormány és Brüsszel között.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tao-bevallásban osztalék szerepeltetése az A-02-02-es lapon

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Jogosítvány finanszírozása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Engedményezés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink