469 találat a(z) Európai Bizottság cimkére

Cikk

Számos, a hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD). Várhatóan a legjelentősebb változást a kamatlevonhatósági szabályok módosulása okozza, az új alapokra helyezett szabályozást ez év végéig kell átültetniük a tagországoknak a nemzeti jogba. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol elmaradt a körültekintő felkészülés és a széleskörű társadalmi egyeztetés, ott komoly bizonytalansággal járt az új szabályozás bevezetése – írja közleményében a Deloitte.

Cikk

Az Európai Bizottság a júliusi kötelezettségszegési eljárásokat összegző csomagjában öt terület miatt küldött felszólító levelet Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított egyebek mellett a légi járművek üzemben tartására vonatkozó, a tengeri közlekedéshez és közúti fuvarozáshoz kapcsolódó szabályok, valamint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezőkről szóló uniós irányelv nem megfelelő végrehajtása miatt.

Cikk

Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.

Cikk

Az autóipar fajsúlyos szerepe miatt a magyar gazdaság érzékenyebben reagál a globális kereskedelmi vitákra, ami új kockázati tényezőt jelent a növekedési kilátásokban – húzza alá nyári közbülső gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.

Cikk

Rekordmennyiségű, 360 tonna hamisított növényvédő szert foglalt le 27 országban 20 napig tartott razziái során az Europol – közölte szerdán az európai uniós tagországok közti rendőrségi együttműködést koordináló szervezet.

Cikk

Magyarország megérti, hogy az Egyesült Királyság mint az egyik legnagyobb befizető kilépése miatt csökken az Európai Unió költségvetése, de nem értünk egyet a kohéziós és agrárpolitikai források megkurtításával – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután csütörtökön hivatalában fogadta Margrethe Vestagert, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős biztosát. A tárgyaláson szó volt a digitális cégek adózásáról is.

Cikk

Az Európai Parlament elfogadta szerdán a 2021-2027 közötti többéves költségvetési keretre vonatkozó, nem jogalkotási állásfoglalását, amelyben hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság és a kohéziós politika finanszírozását legalább a jelenlegi szinten kell tartani – derül ki az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatásából.

Cikk

Nagyjából negyedével kevesebb felzárkóztatási forrásra lenne jogosult Magyarország 2018-as árakon 2020 után a jelenlegi hétéves időszakhoz képest az Európai Bizottság kohéziós politikára vonatkozó jogszabályi javaslata alapján, amit kedden mutattak be Strasbourgban. A 24 százalékos csökkentés fő oka a regionális politikai biztos szerint az elmúlt évek dinamikus gazdasági növekedése, ami közelebb hozta az országot az unió átlagos fejlettségi szintjéhez.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

80 százalékos költséghányad ÖVTJ szerint

Lepsényi Mária

adószakértő

Beiskolázási támogatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink