366 találat a(z) állami támogatás cimkére

Cikk

Az állami bölcsődei hely kevés, a magán- és családi bölcsődéket pedig sokan nem engedhetik meg maguknak. Ilyen körülmények között nehéz visszatérnie a szülőnek a munkaerőpiacra, akkor is, ha visszavárja a régi munkáltatója. A GINOP-5.3.11-18 – Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása című pályázat erre a problémára kíván segítséget nyújtani.

Kérdés

Egy cég nyílt végű pénzügyi lízingre elektromos személyautót vásárol 12 milló forint bruttó összegben, amire majd pár hónapon belül kap 1,5 millió támogatást. Mi a helyes könyvelési menet? 1) Első részletben kifizet bruttó 3 millió forintot, ami után visszaigényli az áfa 90 százalékát. (Csak 10% a magánhasználat, kilométernyilvántartást fog vezetni.) 2) Az első részletről megkapja a stornószámlát az eladótól a bruttó 3 millió forintról. 3) A bank kiállítja a számlát bruttó 4,5 millió forintról, ami fizetést nem igényel, mert már előlegként kifizette a 3 millió forintot a cég, és lesz rá 1,5 millió forint támogatás. Itt mennyi a visszaigényelhető áfa? Az 1,5 milló forint áfája visszaigényelhető? (Érdekes a kérdés, ugyanis az eladó cég azt mondta, olyan sok autóra vár támogatást, nem tudja megfinanszírozni, így a vevővel átutaltatta a 1,5 millió forintot is. Ezt fogja majd visszautalni, ha megérkezik a támogatás. Engedményezési szerződés van.) 4) A maradék, nettó 6 millió 299 ezer forintról a bank megküldi az ütemezést a nyílt végű lízinghez, amit 42 hónapon keresztül havonta fog kiszámlázni. A támogatásra eső áfa levonható? Milyen értéken kell aktiválni az autót? A le nem vonható áfát egyéb ráfordításként kell könyvelni? Előre is köszönöm.

Kérdés

Egy kft. pályázati pénzt nyert épületre és gépekre. A kft. ingyen bérbe adta az épületet és a gépeket is, mielőtt letelt volna a 3 év, illetve mielőtt még a támogatást jóváhagyta volna a bizottság. A kft. elszámolta az értékcsökkenést és a halasztott bevételt feloldotta. A NAV-ellenőrzés kifogásolta ezen eljárást, és a jegyzőkönyvben azt írta, hogy az értékcsökkenést és a kapcsolódó feloldott halasztott bevételt el kellett volna határolni. A kft. ezt megtette. Közben a kft. megkapta az engedélyt, és most már számláz bérleti díjat a bérlőnek. Kérdés az, hogy a cég a NAV-jegyzőkönyv alapján visszakönyvelt (elhatárolt) halasztott bevételt mikor oldhatja fel, illetve már feloldhatja-e 2019-ben? Köszönettel: Négyökrüné

Cikk

A Népi Építészeti Program idén 1,5 milliárd forint keretösszegből valósul meg a Teleki László Alapítvány gondozásában. A program célja a felújítások támogatása mellett a hagyományos építési technológiák fenntartása, a mesterségbeli tudás átörökítése és kiemelten fontos, hogy a felújítások hagyományos szerkezetek alkalmazásával valósuljanak meg – írja az Octogon.hu építészeti magazin.

Cikk

Idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a Pénzügyminisztérium (PM) a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunkaprogramra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben – közölte Marczinkó Zoltán, a PM munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot idén szeptember 24. és 2020. március 31. között – jelentette be ma Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Cikk

Az év második felében 3 milliárd forinttal bővül az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keret, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre lehet támogatást kérni, hanem szoftvervásárlásra is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mai sajtótájékoztatóján.

Kérdés

Magyarországon lép fel egy estére egy dán illetőségű komolyzenész. Az egyezmény 16. cikkének 3. pontját kellene értelmeznem. Ha a megrendezett koncert költségeit a magyar állam támogatja (közpénzből), lehetséges-e úgy értelmezni ezt az előírást, hogy a magyar kifizetőnek nem kell adóelőleget levonnia? Ha ez rossz következtetés, van-e lehetősége elkerülni az adóelőleg-levonást a kifizetőnek? Köszönöm, ha válaszolnak: CsK

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdés pontosítása érdekében a következő kiegészítést teszem: Az elvégzett felújítás forrása a tagok befizetése (amelyet több éven át fizettek), valamint a megpályázott állami támogatás. A felújítás tényleges bekerülési értéke alatta maradt a tervezett összegnek. A pályázott állami támogatás és a tagi befizetés összege a tervezett értékre számítva került meghatározásra. A tagi befizetések több év alatt folytak be, ezen időszak áthidalására a lakásszövetkezet hitelt vett fel, melyet a tagi befizetésekből törlesztett később vissza. A megkapott állami támogatás összege – igazodva a bekerülési érték alacsonyabb értékéhez – kisebb volt a pályázott értéknél. A tagi befizetések összege az eredeti összegben került meghatározásra. Gyakorlatilag ebből adódott az a helyzet, hogy a halasztott bevételként elszámolt érték meghaladja a megvalósított munka bekerülési értékét, és az évente felszabadított összeg magasabb az értékcsökkenés éves összegénél. A tagok felé visszafizetés nem történt.

Kérdés

Kettős könyvvitelt vezető lakásszövetkezet felújítást végzett, melynek megvalósításához a lakásszövetkezeti tagok célirányos (a végrehajtott felújítási munkához kapcsolódó) befizetést teljesítettek. A tagok befizetései nem a rendszeres havi díjak (közös költség) részeként, hanem külön a konkrét felújítási célt megjelölve történtek. A felújítási munkához a lakásszövetkezet állami támogatást is kapott. A felújítás bekerülési értéke kisebb lett, mint a tagok befizetése és a kapott állami támogatás együttes összege. Az egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségéről szóló kormányrendelet szerint a felújításért fizetendő külön hozzájárulást végleges pénzeszközátvételként kell elszámolni, a még fel nem használt összegeket passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell elszámolni. A számviteli törvény 45. § (2) bekezdése szerint a kimutatott halasztott bevételt a fejlesztés során megvalósított eszköz bekerülési értékének, illetve bekerülési értéke arányos részének költségként, ráfordításként történő elszámolásakor kell megszüntetni. Mivel a felújításhoz véglegesen kapott pénzeszköz és az állami támogatás együttes összege meghaladja a bekerülési értéket, így a értékcsökkenés éves összege kisebb a kapott támogatás és a véglegesen átevett pénzeszközök egy évre eső összegénél. Kérdésünk: helyes-e az elszámolás, ha a halasztott bevételek megszüntetésének évenkénti összege meghaladja az értékcsökkenés évenkénti összegét?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gibraltári leányvállalat

Erdős Gabriella

adószakértő

1 millió forintos otthonteremtési támogatás

Adózóna szerkesztőség szerkesztőség

kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozás babák mellett 2.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink