hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

2,4 milliárd forint támogatás 150 kisvállalkozás munkahelyteremtésére

  • MTI

Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá – közölte Varga Mihály.

A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a program eddigi kiírásainak köszönhetően az utóbbi években több mint 55 milliárd forint támogatás jutott el a magyar kisvállalkozásokhoz, amellyel 28 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A kormány azzal a céllal indította a munkahelyteremtő beruházási támogatást, hogy erősítse a munkaerő-tartalék foglalkoztatását és a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkózását – ismertette Varga Mihály.

Elmondása szerint a támogatás keretében a legfontosabb az innováció, így többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízingköltségek számolhatóak el.

A program a vállalkozások versenyképességének növelése mellett a kis- és középvállalkozások exportpiacokra történő kilépését is érdemben segíti, amit a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet is támogat. A korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg – a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve – 2019-ben már 3,6 millió forint – tájékoztatott a miniszter.

A nyertes vállalkozások listája a kormany.hu oldalon található.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink