366 találat a(z) állami támogatás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő ! Vállalkozásunk 2016-ban épített és aktivált egy komplex berendezést, a beruházásra állami támogatást kapott. A bevételt halasztott bevételként elhatároltuk és évente értékcsökkenés-arányosan oldottunk fel belőle az éves écs*támog. internzitás% képlet alapján (ami ugyanazt az eredményt adja, mint a tankönyvekben javasolt éves écs/bruttó érték*támogatás összege képlet). 2019-ben azonban továbbfejlesztettük a berendezést, ráaktiváltunk december 31-én egy újabb összeget – erre már újabb támogatást nem kaptunk. Úgy gondoljuk, hogy ilyen esetben a klasszikus képlet már nem alkalmazható, mert a feloldandó halasztottbevétel-összeg megemelkedne, és a halasztott bevétel előbb elfogyna, mintsem leírásra kerül az eszköz. Ehelyett 2019-től nem az éves écs-re, hanem a nettó érték éves változására vetítjük a konstans támogatás intenzitási %-ot. Modellszámításokkal igazolható, hogy így, az átállás első évében ugyan jóval alacsonyabb feloldandó összeg jön ki, de a követekző évekbern magasabb, és pont az eszköz leíródásakor fog kifutni, elfogyni a halasztott bevétel. A kérdésem az, hogy nincs-e kockázata annak, hogy egy adóviszgálat esetén a NAV beleköt a módszerbe, mert az 2019-ben alacsonyabb bevételt eredményez, és ezért csökken az adóalap. Tisztelettel!

Cikk

Magyarország történetének legnagyobb gazdaságélénkítő akciótervét mutatja be a kormány április 6-án, vagy 7-én, amiről összefogottan tájékoztatja az ország közvéleményét és a parlamentet – közölte az Országgyűlés mai ülésén Orbán Viktor miniszterelnök Tordai Bence (Párbeszéd) képviselő kérdésére válaszolva.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Erdőtelepítéshez és fásításhoz nyújtott támogatás összegét hogyan kell elszámolni a személyi jövedelemadóban? Be kell egyáltalán vallani, ha igen, hogyan? Köszönöm válaszát.

Cikk

A bejelentett kormányzati intézkedések egyrészt hozzájárulnak a turizmus-vendéglátásban működő vállalkozások életben tartásához, másrészt a munkahelyek megmentéséhez. A legfontosabb lépés a turisztikai szektor döntéshozói életében most az, hogy ne küldjék el a munkavállalóikat, mert a helyzet javulása után nem lesz kivel újjáépíteni az ágazatot, ami a magyar turizmus számára óriási hátrányt okozhat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban szeretném a segítségét kérni, hogy abban az esetben, ha megszűnik egy családi gazdaság, de vélhetően a megszűnést követően folyósítanak még támogatást a gazdálkodó részére, akkor hogyan kell leadózni ezt a bevételt? Még őstermelői bevétel lesz, vagy önálló tevékenységből származó bevétel? A támogatásra mint őstermelő, illetve mint családi gazdálkodó jogosult, de a folyósítás nem történt meg a gazdálkodás ideje alatt. Másik felmerült kérdés, hogy a megszűnő családi gazdálkodás vezetőjének tulajdonában maradnak tárgyi eszközök, gépek. A vezető a későbbiek folyamán vélhetően csatlakozik egy másik őstermeléshez, tagként. Ezeket az eszközöket ingyenesen a közös őstermelés rendelkezésére bocsáthatja e? Köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Cséva

Cikk

Ötven hazai kkv juthat csaknem 15 milliárd forint fejlesztési forráshoz a Magyar multi program (Mmp) keretében – közölte Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára ma Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott vállalkozói fórumon.

Cikk

Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére – jelentette be ma Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Cikk

Március végéig újranyitja az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési program (Vp) állattartótelepek korszerűsítését támogató pályázatait; az intézkedéstől a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várja a minisztérium – közölte Nagy István agrárminiszter ma a hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóbejegyzésben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

1 millió forintos otthonteremtési támogatás

Adózóna szerkesztőség szerkesztőség

kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozás babák mellett 2.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

SZÉP-kártya juttatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink