375 találat a(z) állami támogatás cimkére

Cikk

A hónap végéig igényelhető a a munkahelyek megtartását célzó ágazati bértámogatás. A nehéz helyzetbe került szektorokban foglalkoztatók akár tavaly novemberig visszamenőleg beadhatják a pályázati kérelmüket a munkahelyek megtartását szolgáló állami támogatásra – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Cikk

A lakosság rövid távú (a következő egy évre vonatkozó) lakásfelújítási és -korszerűsítési kilátásai az idei második negyedévben – az első negyedéves csúcs után – kissé negatívan korrigáltak: mind a biztos, mind a valószínű szándékú körben némi csökkenés következett be. A lakossági szándékok szerint a következő egy évben minden nyolcadik magyarországi lakás megújulhat kisebb-nagyobb mértékben. A felújítást tervezők bő egyharmada ehhez állami támogatást is igénybe venne – derül ki a GKI és a Masterplast közös kutatásából a gki.hu oldalán.

Cikk

Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Cikk

Folytatódik a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázata, április 6. és 9. között még tovább egyszerűsített feltételekkel nyújthatók be a támogatási igények – jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca keddi közleményében. Hozzátette, a kormány két év alatt összesen mintegy 1 milliárd forintos kerettel támogatja az e-biciklik beszerzését.

Cikk

A hátrányos és súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő szolgáltatások és támogatások igénybevételére és az azzal kapcsolatos eljárásra és tevékenységre vonatkozó szabályokat rögzíti a március 1-jén hatályba lépett 100/2021. kormányrendelet. A bérkiegészítés a jelenleg munkaviszonyban nem állók elhelyezkedését kívánja ösztönözni.

Cikk

Az idén januárban hatályba lépett otthonfelújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások 7 százaléka – a teljes magyar lakosságra vetítve 290 ezer család – biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódó állami támogatást felvenni a következő két évben – derül ki a GKI és a Masterplast közös januári lakáspiaci felméréséből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Horgászengedély jegyforgalmazónak kell-e nyugtát adni

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Próbanyelvvizsga áfakezelése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink