1013 találat a(z) áfakulcs cimkére

Cikk

Várhatóan megállítja a lakásépítések visszaesését a kormány által bejelentett barnamezős övezetekben alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa, ennek a pozitív hatása 2022-től érvényesülhet – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője, a jegybank júniusi lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatóján.

Kérdés

Tisztelt dr. Bartha László úr! Nagyon szépen köszönöm értékes válaszát, sokat segített nekem, főleg a saját magukat "szakértőnek" kinevező emberekkel szembeni vitámban. Egyetlen kérdést szeretnék még feltenni: egy lakást, amely 2020-ban kezdett épülni és már kulcsrakész, egy magánszemélynek kívánja a cég értékesíteni. Azt mondta a "valaki", hogy mivel az egész építkezés fordított áfás volt, ezért a lakás értékesítéséről a cégnek áfa nélküli kimenő számlát kell kiállítani a magánszemély vevőnek. Szerintem viszont 2020-ban kezdett és befejezett lakásépítés miatt 27 százalék áfát is kell számolni, amelyet a cégnek be kell fizetnie a NAV-hoz. Bocsánat, hogy megint zavarom, de csak így tudom igazolni azt, hogy igazam van, és mint könyvelő nem követek el adócsalást. Köszönöm szépen a segítségét.

Kérdés

2020. januártól változott a kereskedelmi-turisztikai célu rövid távú ingatlan-bérbeadás áfájának mértéke (18 százalékról 5 százalékra) Kérdésem (mert több könyvelőtől hallottam), hogy a hosszú távra szóló áfás bérbeadás áfa mértéke is változott. Én úgy tudom, hogy ez maradt 27 százalék. Csak egy megerősítést kérek szépen. Köszönettel: Jné

Cikk

A jelenlegi járványhelyzetben az éttermek is kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. A helyben fogyasztás helyett áttérnek kiszállításra, megrendelésre történő ételkészítésre. Olvasónk azt akarta megtudni, hogy ételkiszállítás esetén, milyen áfakulccsal kell szabályszerűen kiállítani a számlát. A kérdésre dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.

Kérdés

Közvetített szolgáltatások továbbszámlázásánál milyen áfakulcsot kell alkalmazni? Kérem, valamennyi lehetséges opciót ismertesse. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretném a segítségét kérni. Egy vállalkozás ez idáig cateringszolgáltatást nyújtott, melynek keretében megrendelésre a saját nagykonyhájában előállított ételeket gyártott, majd azokat ki is szállította. Erre a tevékenységére 27 százalékos áfatartalmú számlákat állított ki. A jelenleg kialakult helyzetben megrendelésre gyárt adagolt, elviteles készételt egy irodaház kávézójába (például olasz tésztasalátát, padlizsánkrémet, hideg levest). Ebben az esetben a vállalkozás nem áll közvetlen kapcsolatban a végső fogyasztóval. Kérdésem, hogy ebben az esetben a számlát milyen áfakulccsal kell kiállítania? Segítségüket előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

EU-s autó beszerzése

Nagy Norbert

adószakértő

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink