6966 találat a(z) ÁFA cimkére

Harmadik Adó-Tanácskozás: az áfa-bevallási tervezetek kiajánlása, és a foglalkoztatáshoz kötődő bevallások a téma Cikk

Az adóhivatal már több mint ötmillió magánszemélynek készít szja-bevallási tervezetet a kifizetői adatszolgáltatás alapján, ennek következtében jogosan merül fel az igény arra, hogy a meglévő adatok felhasználásával a vállalkozások adminisztrációs kötelezettsége is érdemben csökkenhessen – mondta el Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-nek.

Változott a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás áfája: a törvény átmeneti rendelkezései (1. rész) Cikk

2020 január 1-jétől 18-ról 5 százalékra csökkent a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás áfamértéke. Jelen cikksorozat első részében (a témában a közelmúltban megjelent NAV-tájékoztatóban foglaltakat is elemezve) tisztázzuk a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás fogalmát, illetve a jogszabályban szereplő átmeneti rendelkezéseket. A cikksorozat második részében pedig a szálláshely – étkezés (és egyéb kapcsolódó szolgáltatások) viszonyát elemezzük, majd végül a turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos szabályokat ismertetjük.

Áfa levonása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Rendezvényszervező cég esetében levonható-e a költségek áfája, amennyiben például játékokat vesz, mert gyereksarok berendezését szeretné rendezvényeken megvalósítani? Vagyis ha lesz rá igény, akkor ezzel tudja ezt biztosítani. Ételt, Italt vásárol, amelyet a rendezvényen felszolgálnak, de a számlán nem tételesen tünteti fel az étel- italfogyasztás mennyiségét, hanem a vállalási árba ez is beletartozik.

Családi gazdaság, egyéni vállalkozó Kérdés

Volt egy családi gazdaság, melynek X volt a vezetője egyéni vállalkozóival, ezt a családi gazdaságot átadta fiának Z-nek, aki szintén kiváltotta a vállalkozóit. De X is benne maradt a családi gazdaságban mint adóazonosítóval rendelkező tag. X a vállalkozói igazolványát nem adta le, hanem a családi gazdaságtól függetlenül gyümölcstermesztéssel kíván foglalkozni. X mint a családi gazdaság tagja használja a családi gazdaság nyilvántartásában szereplő tehergépkocsit, ezen gépkocsi javitási számláját X nevére állitották ki, és X fizette a saját vállalkozói bankszámlájáról. Ki számolhatja el költségként és az áfát?

Díjbekérő, előleg, végszámla Kérdés

Tisztelt Szakértők! Kérem szíves tájékoztatásukat! Webáruházban történő 100 000 forintot meghaladó vásárláskor díjbekérő kerül kiküldésre. Amikor a díjbekérőre megérkezik az utalás, a cég megrendeli az árut. A cég nem állít ki előlegszámlát, hanem 2-3 hét után, amikor megérkezik az áru, elkészíti a számlát és postázza azt a megrendeléssel. Ez a gyakorlat véleményem szerint rossz, mert a díjbekérő után előlegszámlát kellene kiálíltani az áru megérkezéséig, teljesítésig. A problémám ott van, hogy több esetben 3-4 hét is lehet mire megérkezik az áru, s számlázásra kerül a megrendelés. Díjbekérőre érkezett pénzt a 453-as főkönyvi számon tartjuk nyilván. Aggályom ott van, hogy a cég havi áfabevalló és több esetben díjbekérőre érkezett összeg lóg a főkönyvemben, amiről előlegszámla nem készült. Problémát okoz a 12. 31-i dátum is, hiszen így hogyan kezeljem az 453 főkönyvi számon szereplő díjbekérőre érkezett összegeket. Kérem szíves szakértői véleményüket az eljárás kapcsán, hogy ha megérkezik a díjbekérő összege a bankszámlára, köteles-e előlegszámlát kiállítani a cég! Munkájukat megköszönve, tisztelettel várom válaszukat!

Katás egyéni vállalkozó gép értékesítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás egyéni vállalkozó 2019-ben alanyi áfamentes volt, 2020-től bejelentkezett az áfakörbe. A 2019-ben vásárolt tárgyi eszközét szeretné értékesíteni majd 2020-ban. Kell-e áfát felszámítania, illetve kell-e számlát adnia az értékesítésről, vagy magánszemélyként adásvételi szerződés alapján is értékesíthet. Beleszámít-e a bevétel a 12 milliós bevételi határba? Hogyan alakul az áfafizetési kötelezettsége, illetve az adókötelezettsége? Köszönettel: Nagyné

Családi gazdaság, egyéni vállalkozó – áfa elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy családi gazdaság, benne 4 fővel, ebből egy főnek külön egyéni vállalkozói igazolványa van, mellyel szintén mezőgazdasági tevékenységet végez. Ezen személy a családi gazdaságban nyilvántartott tehergépkocsival közlekedik, melyet most javíttatott meg, és a számlát is a saját nevére kérte, az ellenértéket a saját vállalkozói számlájáról fizette ki. Elszámolható-e a költség ebben az esetben az egyéni vállalkozásban, és visszaigényelheti-e az áfát, vagy csakis a családi gazdaság számolhatja el, és igényelheti vissza az áfát?

Magán nyelvoktatás áfakérdése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nyelvi magánoktatás besorolású (tevékenységkód.: 855903) tevékenységet is folytató áfaalany egyéni vállalkozó esetében az otthonában folytatott nyelvoktatás áfás vagy áfamentes szolgáltatásnak minősül 2020. január 1-jétől?

Áramszámla túlfizetése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunkhoz 2020 januárjában érkezett egy 500 ezer forint túlfizetésről szóló áramszámla, melynek teljesítési ideje 2020. január 4. nap. A túlfizetés a 2019. évben kiállított és befizetett számlák, illetve a december hónapban leolvasott óraállás alapján keletkezett. Helyesen járok-e el, ha a számla nettó értékét 2019. évre, mint költséget csökkentő tételt számolom el, az áfafizetési kötelezettséget pedig a 2020. január havi bevallásba állítom be? A túlfizetés összegét a társaság nem kéri vissza, azt a következő számlába számíttatja be. Válaszát tisztelettel köszönöm! Üdvözlettel: Krisztina

Teljesítési időpont áfa Kérdés

Tisztelt Szakértők! Belföldi vállalkozás, belföldi cég részére terméket értékesít (belföldi eladó uniós tagállamból vásárolja meg és szállíttatja be a terméket, egyenesen a vevő által bérelt logisztikai raktárba), azonban a vevő kizárólag a felhasználás ütemében szeretne számlázást. Lehetséges -e olyan szerződést kötni az ügyféllel, melyben rögzítjük, hogy az áfatörvény szerinti teljesítés időpontját és a tulajdonjogot, dolog feletti rendelkezési jogot a beszállítástól eltérő időpontban határozzuk meg a mindenkori fogyás üteméhez igazítva (annak ellenére hogy a termék teljes egészében a vevő logisztikai raktárába lett azonnal betárolva)? A konszignáció jelen esetben nem jöhet szóba, tekintve hogy két belföldi vállalkozásról beszélünk. Hogyan lehetne úgy szerződni, hogy mind a Ptk., mind az áfatörvény szabályainak megfeleljünk? Köszönettel: Lázár Veronika

Ingatlanbérbeadás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég rendezvényszervezéssel foglalkozik, és az adott alkalmi rendezvényekkel kapcsolatban külön számlázza a rendezvényterem bérleti díját. Kérdésem, hogy ebben az esetben alkalmazható-e az ingatlanbérbeadásra vonatkozó áfamentesség?

Külföldi ingatlan értékesitése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. vásárolt egy osztrák ingatlant. Ezt az ingatlant most szeretné egy osztrák cégnek értékesiteni. Abban kérném a segitségét, hogy ezt a kft. milyen formában számlázhatja ki és milyen áfavonzata van? Számvitelileg nyilván bekerül a bevétel a kft. könyvelésében, mert az ingatlant ki is kell vezeti a könyveiből. Várom mielöbbi válaszukat Üdv: Gáspár Ildikó

Versenyautó-alkatrész áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy versenyautóhoz vásárolt alkatrészek áfatartalma levonásba helyezhető-e? Mi számít versenyautónak? Milyen egyéb adókötelezettségek merülhetnek fel? Másik kérdésem, hogy személygépkocsi-kereskedelemmel foglalkozó cég esetén az alkatrészek áfatartalma levonásba helyezhető-e, ha azt beépíti, tehát mi számít továbbértékesítési célnak, ha egy az egyben kiszámlázom az alkatrészt, vagy az is, ha beépül egy, egyébként áfásan (nem KAD) értékesített autóba? Köszönöm a válaszát!

Ingatlanértékesítés, áfatartalom Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk nagy értékű ingatlant értékesít egy magyar társaságnak. Társaságunk mint eladó nem jelentkezett be az ingatlanértékesítés áfája alá, az ingatlan több, mint 20 éve használt ingatlan. Hogyan kell kiállítanunk a számlát és mely paragrafusokra kell hivatkoznunk? A mi olvasatunkban, mivel használt ingatlanról beszélünk, az áfatörvény 86. § (1) bekezdés j) és k) pontja alapján adómentes körbe tartozik az ingatlan értékesítése. És mivel nem jelentkeztünk be áfa alá, így fordított adózás sincs. Viszont a vevő ügyvédje az alábbi szöveget tette az adás-vételi tervezetbe, amitől a cég vezetése megijedt. "3.1. A Szerződő Felek az 1./ pontban meghatározott Ingatlan tehermentes vételárát 70 000 000,- Ft, azaz hetvenmillió forint összegben állapítják meg. " "Az Eladó nyilatkozza, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 86. § (1) bekezdés j) és k) pontjai alapján adómentes körbe tartozik a jelen ingatlanértékesítése, mivel azt nem tette adókötelessé az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 88. § (1) bekezdés a) szerint. A Felek megállapodnak és rögzítik, hogy ha az adóhatóság a jövőben a jelen ingatlan értékesítéssel kapcsolatban bármilyen okból általános forgalmi adó kötelezettséget állapítana meg az Eladó terhére, a 3.1. pontban meghatározott vételár és a Vevők fizetési kötelezettségének összege abban az esetben sem változik."Ön szerint helyes, ha mentes számlát állítunk ki a 86. §-ra hivatkozva? Köszönöm

Közösségi használtszemélygépkocsi-beszerzés áfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem a szíves állásfoglalását az alábbi ügyben. Közösségi használt személygépkocsi beszerzés. Németországból használt elektromos személygépkocsi vásárlás történt. A vevő magyar cég, az eladó német cég, közösségi adószámmal rendelkeznek, így áfát nem tartalmazó német számla került kiállításra. Ebben az esetben a magyar vállalkozásnak az áfát a bevallásban meg kell állapítania és be kell fizetnie? Köszönöm a szíves fáradozását. Üdvözlettel. P. Sándor

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közalkalmazott

Lepsényi Mária

adószakértő

80 százalék költséghányad – ÖVTJ keveredés

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink