hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsalással vádolják Győzikééket

  • MTI

Több mint 20 millió forint adót csalt a gyanú szerint Gáspár Győző és felesége, akik az RTL Klub showműsorában szerepeltek. Gáspár Győző ügyvédje szerint a hatóság álláspontja nem fedi a valóságot.

Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt egy televíziós show-műsorban szereplő házaspár - Gáspár Győző és felesége - ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség. A vádirat szerint G. Gy. és felesége 22,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettséget. A hvg.hu felhívta Gáspár Győzőt, aki az ügyről nem kívánt nyilatkozni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói vizsgálták a két televíziós szereplő ügyét, mivel azok nem szerepeltették adóbevallásukban a közismert médiatevékenységet, illetve annak személyes jövedelmét. Az ügyészség a nyomozás során megállapítottakat bizonyítottnak ítélte - mondta Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője, aki azt is közölte, hogy G. Gy.-t egy rendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás, egy rendbeli, az adóbevételt nagyobb mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével, míg feleségét, G.-né B. B.-t egy rendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével és egy rendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.

Az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként B. A.; a házaspár az ő vállalkozásának közvetítésével vette fel a honoráriumot a tévécsatornával kötött színlelt szerződés alapján. G. Gy. 2005-ben és 2006-ban 11,5 millió, felesége pedig 2006-ban 10,7 millió forint kárt okozhatott az adócsalással. Bóna Gyula elmondta, hogy az ügyészség indítványt tett 197 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint az elcsalt összegnek megfelelő nagyságrendű vagyonelkobzásra is. G. Gy. 2010 májusáig csaknem 3 millió forintot megfizetett. Az elkövetők a csalásért 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. Az ügyet a Salgótarjáni Városi Bíróság tárgyalja majd.

Minderről Gápár Győzőék ügyvédje, Monori Levente a hvg.hu-nak azt mondta, a hatóság álláspontja nem igaz, mert a szerződések nem voltak színleltek. Megjegyezte: részleteket csak később, az ügyfelével való egyeztetést követően mondhat el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink