Egy család vagyonosodási kálváriája és a bírói gyakorlat

Megosztás Tetszik

A kisvállalkozó feleségevel 2006-ban, a kampányszerűen meghirdetett vagyonosodási vizsgálatok során az APEH látókörébe került, amiért hat évvel ezelőtt ingatlant vásároltak. A család tagjait egyenként vonták ellenőrzés alá: 25 millió forintos megállapításból hármat megítélt a bíróság. Anomáliák, tortúra avagy mi vár az APEH kiszemeltjeire a tárgyalóteremben? Bírói ítélet a szakértő szemével.

Egy családnak még 10 évvel ezelőtt, a sikeresen működő vállalkozásából két kisebb ingatlanra tellett. Ezeket később eladták, a bevételt kiegészítve vásárolták meg a nagyobb értékű ingatlant 2004-ben. Az eladott, illetve a vásárolt ingatlanok vételárának kiegyenlítése a szokásos módon történt: 10 százalék foglaló készpénzben, a többi bankszámláról utalással.  A bankszámlára úgy került a korábban bemutatóra szóló betétkönyvben meglévő megtakarításuk, hogy eleget éve a pénzmosásról szóló törvény megszigorításának, megszüntették bemutatóra szóló betétkönyvüket és névre szóló bankszámla betétbe helyzeték el.

Az APEH először a feleséget vonta vagyonosodási vizsgálat alá, aki 2001-2003-ig gyeden, gyesen volt. Az adóhatóság megállapítása az elsőfokú határozatban: a feleség eltitkolt jövedelemből egészítette ki a gyest a létminimumra, 2004-ben pedig – az ingatlan vásárlásakor – nem volt megfelelő fedezete a fél ingatlan megvásárlására.

Az ügy nyilvánosságot kapott egy országos napilapban, ahol 2007 augusztusában „A leggyengébb láncszem” címmel” jelent meg erről írás. A közlés másnapján az APEH saját hatáskörben visszavonta határozatát, pontosabban úgy módosította, hogy a korábbi 20 milliós adóhiánnyal szemben, ezúttal nem állapított meg adóhiányt. De nem sokáig élvezhette a nyugalmat a család.  2007. év novemberében az adóhatóság a férjet vonta ellenőrzése alá. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az adóhatóság egy olyan módszert alkalmaz, mely során az szja törvény bevétel fogalmától eltérően igazi bevételnek a bankszámláról készpénz felvételt, kiadásnak a bankszámlára befizetést tekinti. Ekkor szembesült a család azzal, hogy a 2002-2003 években a bemutatóra szóló betétkönyvek megszüntetését követően a bankszámlára befizetett összegeket az adóhatóság kiadásként számolta el. Érdekessége az ügynek, hogy bár a család vagyonosodása (ingatlanvásárlás) 2004-ben történt, adóhiányt mégis 2002-2003 évekre állapított meg az APEH készpénz-egyenleg módszere. Tehát a vagyonosodási módszertan nem a tényleges vagyonosodást, hanem a bemutatóra szóló betétkönyv nevesítését szankcionálta. De nem volt mindig következetes az adóhatóság. Egy másik ügyben – miután a készpénz-egyenleg módszerével nem tudott forráshiányt megállapítani –  fordítva, a bankszámlára befizetést tekintette bevételnek. Ez az anomália is nyilvánosságot kapott a HVG 2008. 40. számában jelent meg az erről szóló írás „Bukszavizit” címmel.

Az adóhatóság az eljárási határidőt meghosszabbítva, illetve azt is jelentősen túllépve úgy próbálta meg elkerülni az érdemi szakmai vitát úgy, hogy a 25 milliós megállapításból hagyta elévülni a 2002-re eső 22 milliós adóhiányt és jogkövetkezményét. Számítása nagyjából bejött: a családnak elege lett az egész tortúrából és csak Angyal József kifejezett kérésére vállalta fel a bírósági eljárást a megmaradt 3 millió forintra. Nem volt jó előjel, hogy az ügy kijelölt bírója dr. Koltai György korábban az APEH jogásza volt. A félelmek beigazolódtak: az ügyben tartott három tárgyaláson a bíró mindvégi arra törekedett, hogy a szakértelmet kizárja a tárgyalásról. Mindhárom tárgyaláson először azt mondta, hogy megfontolja az okleveles adószakértő végzettségű szakember tanúként meghallgatását (aki az adóhatósági eljárás során mindvégig képviselte a felperest). Ezt követően a szakembert kiküldte a tárgyalóteremből, majd úgy döntött, hogy mégsem hallgatja meg tanúként. Ezután a felperes jogi képviselőjét arra akarta rávenni, hogy a becsült adóalaptól való eltérést bizonyítsa. A jogi képviselő felvetésére, miszerint a felperes keresete arra vonatkozik, hogy bizonyítsa: az APEH módszere jogsértő, dr. Koltai György bíró jegyzőkönyve diktálta, hogy felperesnek a becsült adóalaptól való eltérés kell bizonyítani. Tanúként idézte még a felperest (?!). Ezt követően hozta meg ítéletét, melyben a felperes keresetét elutasította.

Az ítélet indoklása valójában egy védőbeszéd az APEH módszere mellett. Feltűnő benne, hogy a tényleges vagyongyarapodásról (Ingatlan vásárlásról-eladásról) még csak említést sem tesz. Így juthatott csak olyan okszerűtlen következtetésre, hogy a felperes kiadásai- bevételei készpénzben valósultak meg, miközben az ingatlan értékesítés-vásárlás 90 százaléka nem készpénzben került kiegyenlítésre, hanem utalással. Az APEH módszerének épp ez a lényege, ha valaki 20 millióért elad egy ingatlant, amiből 2 millió realizálódik készpénzben, akkor az APEH módszere csak 2 millió forintot tekint bevételnek.

Helyesen állapítja meg ugyan az ítélet indoklása, hogy kiadás az, amelyik csökkenti a rendelkezésre álló pénzeszközt, illetve bevétel az, amelyik növeli a rendelkezésre álló pénzeszközt. Az alapvetően helyes megállapításból viszont már téves, okszerűtlen következtetést vont le a bíró: „Ebből következően az adózó minden olyan pénz költése, amely közvetlenül növeli a bankszámla pénz állományát, vagyongyarapodásra fordított kiadásnak kell tekinteni…”
A készpénz befizetés a saját bankszámlára növeli a bankszámla pénz állományát, de nem eredményez változást a saját fizetőeszközben, így kiadásnak sem tekinthető.

Ennek a nyilvánvaló – bár bizonyos szakértelmet igénylő - ténynek a bizonyítását Koltai György bíró a felperestől várta el:„A felperes csak állította, de nem bizonyította, hogy a szóban forgó készpénz költések nem eredményeznek változást a fizetőeszköz állományában.” Azt, hogy a készpénz befizetése bankszámlára illetve készpénz felvétele a bankszámláról esemény nem eredményeznek változást a fizetőeszköz állományban, azt jogilag releváns ténynek kell tekinteni, így ennek bizonyítása szükségtelen. A személyi jövedelemadó törvény pontosan szabályozza a bevétel fogalmát (csak mástól lehet szerezni), illetve az 5. számú mellékletben taxatíve meghatározza azt az idősoros pénzforgalmi „módszert”, amelyik időrendi sorrendben a bevételeket és a kiadásokat tényleges felmerülésük időpontjában tartalmazza. Ennek a pénztárkönyv könyvvezetési technika (módszer) felel meg. Az APEH által alkalmazott készpénz-egyenleg módszer ezt csak a „házipénztár” vezetésére korlátozza, tehát nem felel meg a bevétel fogalmának (a saját bankszámláról készpénz felvétel, az nem mástól szerzett), a bankszámlán „átfolyó” bevételt nem a tényleges felmerülése időpontjában veszi figyelembe, a fizetőeszközön belüli mozgást vagyonváltozásnak tekinti.

Mivel a becslési módszerrel a törvényeknek megfelelő valós adóalapot kell meghatározni, ezért a szakértő megítélése szerint, ha az adóhatóság a törvényben rögzített módszerrel ellentétes módszert alkalmaz, akkor azt pontos (más) jogszabályi hivatkozással kellene alátámasztania.A bíró ugyanakkor erről úgy vélekedik:„A készpénz-egyenleg módszer törvényességét azzal az állítással a felperes sikeresen nem cáfolhatta, hogy az adótörvények nem szabályozzák a készpénzforgalmi egyenleget, mivel az adóhatóság nem volt kötve a törvényben meghatározott módszer alkalmazásához.”

Ezzel a mondatával Koltai György bíró elismeri, hogy az szja törvény pontosan szabályozza a pénzforgalmi mérleget, de – megítélése szerint – az adóhatóság nincs kötve a törvényekhez. És a bíróság?

A bíró által megfogalmazott indoklás pedig mondhatni kicsit sem hasonlít a törvény szövegére: „Önmagában nem jelent jogszabálysértést, hogy az adóhatóság az adózó készpénz-jövedelem és kiadása alapján alkalmaz becslést. (…) az alperes iratszerűen állapította meg, hogy a felperes igazoltan megállapítható készpénz jövedelme nem állt összhangban az okirati bizonyítékokkal vagyongyarapodására fordított készpénz kiadásaival, következésképpen, törvényesen alkalmazott becslést a valós adóalap megállapítására. Ezzel szemben a hatályos törvény szöveg (Art. 109.§ (1) bekezdés) egyértelműen nem okirati bizonyítékokra, hanem fizetőeszközre vonatkozik, másrészt a valós adóalap szövegrész elől ismét kimaradt a „törvényeknek megfelelő” kifejezés.

Miután azt nem ítélhetjük meg, hogy a bíró mi miatt hagyta figyelmen kívül a törvény szövegét, és gondolta, hogy a hatályos jogszabályok az adóhatóságra nem kötelezőek, egyszerűbb azt a kérést megfogalmazni, hogy ne jog, hanem szakkérdés legyen az adójogszabályok értelmezését, magyarán hallgasson meg a bíróság egy speciális felkészültséggel, szakmai tudással rendelkező okleveles adószakértőt.

A vagyonosodási vizsgálatok mellett most kezdődnek az internetes ingó értékesítéssel kapcsolatos perek. A per tárgya hasonló: az szja törvény üzletszerűségre vonatkozó egyértelmű rendelkezései kötelezőek-e az adóhatóságra, vagy sem. A kérdés csak az, hogy milyen lesz a bírói gyakorlat.

Angyal József okleveles adószakértő, igazságügyi adó – és járulékszakértő