hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vagyonosodás: eredményes fellebbezések

  • MTI

Megéri vitatkozni az adóhatósággal a vagyonosodási vizsgálatok során, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy minden második esetben a határozatot megváltoztatják - írta szerdán a Napi Gazdaság.



Tavaly január és idén június között 2 644 fellebbezés érkezett az adóhatósághoz a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatban - közölte a lappal az APEH. Az esetek 49 százalékában a hatósági főosztály megváltoztatta az elsőfokú határozatot: megsemmisítette vagy visszadobta új eljárásra.

Hasonló a helyzet a bíróság elé került ügyekben is: a vagyonosodási vizsgálatok esetében 946 határozatot támadtak meg a bíróságon, és az itt elbírált esetek 29 százalékában az adózónak adtak igazat.

A lap szerint a határozat megtámadásával kapcsolatban semmi félnivalójuk nincs a vizsgálat alá vont személyeknek. Ugyanakkor a fellebbezések száma arra enged következtetni, hogy az érintettek jó része nem akar vitatkozni, így inkább befizeti a megállapított adóhiány után az adót, a bírságokat, a pótlékokat és a kamatokat.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink