hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Eva: ahogy lesz, úgy lesz

  • MTI/Adózóna

Bár hivatalos közlés szerint a kabinet egyelőre nem alakítaná át az eva szabályozását, az utóbbi időben számos olyan javaslat született, amelyben a feltételek módosítása, sőt a kedvező adózási lehetőség megszüntetése szerepel - tudta meg a Világgazdaság.



Többen alanyi áfamentességet adnának az evásoknak, ez azonban uniós dilemmákat vet fel, és a bevételi határ mintegy harmadára való csökkentését vonná maga után - írja a lap. A tervek között szerepel az önálló áfafizetés kötelezővé tétele és az adókulcs csökkentése, ahogy a növelés is.

Az alanyi áfamentesség bukkan fel a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal tél végi javaslatában is, amely emellett tíz százalékos evakulcsot vetít előre.

Az evával kapcsolatban már hosszú ideje vitatkoznak: megléte nem segíti a gazdaság fehéredését, indokolatlan kedvezményeket biztosít egyes foglalkozási csoportoknak. Pártolói viszont egyszerűségét, átláthatóságát és a befizetési hajlandóság növelését dicsérik.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink