hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A főtevékenységhez járulékosan kapcsolódó költségek áfája

  • dr. Marosi Andrea

A főtevékenységekhez kapcsolódó melléktevékenységek a főtevékenység sorsában osztoznak, vagyis annak adóalapjába tartoznak, azzal azonos mértékben adóznak. Konkrét jogi szabályozás azonban nincs, így egy ügylet főtevékenységének és az ahhoz járulékosan kapcsolódó melléktevékenység meghatározása problémás lehet.

Egy ügylet főtevékenységének minősítésénél mindig a két fél között létrejött konkrét szerződéses kapcsolatot kell vizsgálni. Konkrét jogi szabályozás hiányában a fő- és melléktevékenység meghatározásában azonban legfeljebb támpontokat lehet meghatározni.
Ilyenek lehetnek :

- a melléktevékenység a főtevékenység értékéhez viszonyítva kisebb nagyságrendű,
- a melléktevékenység elősegíti, illetve kiegészíti a főtevékenység megvalósulását,
- a melléktevékenység a mindennapi életben szokásos kísérője a főtevékenység megvalósulásának. 

Célszerű az írásbeli szerződésben kitérni arra, hogy az elvégzendő főtevékenységhez milyen kapcsolódó mellékkötelezettség teljesítését vállaljuk el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink