hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az szja 1 százalékát érintő törvénymódosításról tárgyal a PM

  • MTI

A Pénzügyminisztériumban (PM) hétfőn egyeztetés kezdődött a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény módosításának tervezetéről - közölte a tárca.

Egyeztettek a civil szervezeteknek felajánlható egyszázalékos adóhányaddal kapcsolatban, amelyre 5 civil tömörülést hívtak meg, valamint az egyházaknak felajánlható egyszázalékos adóhányad témájában is, ez utóbbira a négy történelmi egyház kapott meghívást.

A PM honlapján közzétett törvénymódosítási tervezet - egyebek között - a személyi jövedelemadó 1 százalékáról történő rendelkezésen is változtatna. Ennek lényege, hogy főszabályként megszűnne a jelenlegi úgynevezett borítékos rendszer, és a rendelkező nyilatkozat az adóbevallási nyomtatvány részét képezné. Egységesítenék a rendelkező nyilatkozatok benyújtási határidejét is, amely egységesen minden adómegállapítási mód esetén az önadózó adóbevallásának benyújtására – az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott – határidőhöz igazodna.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége a PM állításával szemben arról tájékoztatta az MTI-t hétfőn: az egyház május 18-án délután az evangélikus egyház illetékeseitől értesült arról, hogy a tárca az 1 százalékos törvény módosítását előterjesztette, és arról tanácskozást szervez május 21-én délután. A tervezetet és a tanácskozásra szóló meghívót a mai napig nem kapták meg.

A PM illetékesek szóbeli tájékoztatása alapján technikai tévedésről van szó csupán, mindazonáltal egyházunk tiltakozását fejezi ki az előkészítetlen és elhamarkodott szervezés miatt - olvasható az egyház kommunikációs szolgálata közleményében. A református egyház zsinati elnöksége vasárnap jelezte, hogy mihamarabbi egyeztetéseket javasolnak az úgynevezett egyszázalékos törvény módosításáról.

Az SZDSZ ügyvivője, Horn Gábor hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a párt örömmel fogadta és támogatja a református egyház kezdeményezését. Az SZDSZ egyház-finanszírozási javaslata módot adna arra, hogy ne a kormányzat, hanem a hívők döntsenek az egyházak forrásairól.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink