Kormányszóvivő: az uniós forrásokhoz történő hozzáférés érdekében energetikai törvények módosulnak

  • MTI

Az európai uniós forrásokhoz történő hozzáférés érdekében a kormány kezdeményezte négy energetikai törvény módosítását – jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Magyar Éva közölte, a szélerőművek magassági korlátja 199 méterre emelkedik – közölte az MTI.

paragrafus, szélerőmű, törvénymódosítás, energetikai válság, uniós forrás
Kormányszóvivő: az uniós forrásokhoz történő hozzáférés érdekében energetikai törvények módosulnak – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

Azt mondta, a törvénymódosítások célja, hogy Magyarország teljesítse a helyreállítási terv energetikai vállalásait; összesen 868 milliárd forint hazahozatala válik lehetővé ezzel.

Elmondta, a javaslat emellett elősegíti a megújuló energiatermelés, azon belül főleg a szélenergia elterjedését, ez pedig növeli Magyarország energiafüggetlenségét.

Ismertetése szerint a javaslat pontosítja a szárazföldi szélerőművek létesítésére alkalmas, úgynevezett könnyített térségek kijelölésének szabályait, és a szélerőművek magassági korlátja a jelenlegi 130 méterről 199 méterre emelkedik.

A kormány ezzel nem csak védi, de fenntarthatóvá is teszi a rezsicsökkentést, ugyanis minél több hazai megújuló energiát lehet termelni, annál stabilabban lehet biztosítani a magyar családok számára a kedvezményes árú energiát – hangsúlyozta Magyar Éva.

Szólt arról is, lehetővé válik, hogy a háztartások és a mikrovállalkozások önkéntesen dinamikus árazású villamosenergia-szerződést kössenek, ha rendelkeznek okosmérővel – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink