hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Intézze el ügyeit még az igazgatási szünet előtt a kormányablakokban!

  • MTI

A két ünnep között korlátozottan tartanak nyitva a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok, ezért javasolt az előre tervezhető ügyeket december 23-áig elintézni – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) hétfőn az MTI-vel.

A munkanap-áthelyezések és az igazgatási szünet miatt december 30-án és 31-én országszerte 22 kormányablak fogadja az ügyfeleket 8 és 12 óra között, e napokon 18 vármegyeszékhelyen egy-egy, a fővárosban három, Pest vármegyében pedig a Dunakeszi kormányablakban lesz ügyfélfogadás – közölte a tárca.

Hozzátették, hogy december 30-án és 31-én a személyi okmányokkal és a lakcímmel kapcsolatos ügyintézés mellett a digitálisállampolgárság-regisztráció, a diákigazolvány (NEK), TAJ-kártya és európai egészségbiztosítási kártya igénylése intézhető a kormányzati ügyfélszolgálatokon.

A két ünnep között a Központi Okmányirodában (1133 Budapest, Visegrádi utca 110-112.) csak személyazonosító okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, valamint a sürgősségi és azonnali (3, illetve 1 napon belüli) útlevelek átvételére lesz lehetőség – jelezték.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormányhivatali műszaki vizsgaállomásokon és a földhivatalokban is szünetel a félfogadás, utóbbiak január 3-án fogadnak először ügyfeleket.

A kormány- és járási hivatalok a halaszthatatlan hatósági feladataikat az igazgatási szünetben is ellátják, de az online beérkezett kérelmek és a folyamatban lévő eljárások határidejébe ez az időszak nem számít bele – közölték.

A nyitva tartó ügyfélszolgálatokról a kormányhivatalok honlapján lehet tájékozódni – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink