Fiatal sportoló szerződése ügyében döntött az EUB

  • adozona.hu

Tisztességtelen lehet az olyan szerződési feltétel, amely bevételei egy részének kifizetésére kötelezi a fiatal sportolót, ha hivatásos sportolóvá válik, a nemzeti bíróságnak az ilyen feltétel tisztességtelen jellegét többek között annak figyelembevételével kell értékelnie, hogy a kötelezettségvállalás gazdasági következményei tekintetében világos és érthető-e, olvasható az EUB C-365/23. számú ügyben hozott ítéletében.

2009-ben egy kiskorú fiatal sportoló, akit szülei képviseltek, szerződést kötött egy lett vállalkozással, amely szakmai képességeik és karrierjük fejlesztésére irányuló szolgáltatáscsomagot kínál sportolóknak. E szerződés célja az volt, hogy e fiatal sportoló számára a kosárlabda sportágban sikeres hivatásos játékosi karriert biztosítson. Az említett szerződés, amelyet tizenötéves időtartamra kötöttek, szolgáltatások széles körét írta elő, így többek között szakemberek felügyeletével történő edzést, sportorvosi szolgáltatásokat, pszichológusi támogatást, valamint segítségnyújtást a marketing, a jogi szolgáltatások és a könyvelés terén.

Ellenszolgáltatásként a fiatal sportoló vállalta, hogy ha hivatásos játékos lesz, a szerződés időtartama alatt az adott sportággal kapcsolatos sporteseményekből, reklámszereplésekből, marketingből és médiamegjelenésből származó teljes nettó bevétel 10 százalékát e vállalkozásnak kifizeti, feltéve hogy e bevétel eléri a havi 1500 eurót. Tekintettel arra, hogy az időközben hivatásos kosárlabda-játékossá vált fiatal sportolónak a sportklubokkal kötött szerződésekből származó bevételei összesen több mint 16 millió eurót tettek ki, e sportoló köteles lenne ezen összeg 10 százalékát, azaz több mint 1,6 millió eurót megfizetni az említett vállalkozásnak.

Az ügy a lett bíróságok elé került, amelyek úgy ítélték meg, hogy a szóban forgó szerződési feltétel tisztességtelen. Az érintett vállalkozás felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a lett legfelsőbb bírósághoz, amely úgy határozott, hogy ezzel kapcsolatban kérdést terjeszt az Európai Unió Bírósága elé. E bíróság arra vár választ, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelv alkalmazandó-e a vitatott szerződésre, és ha igen, azzal mennyiben ellentétes az ilyen feltétel.

Ítéletében az Európai Unió Bírósága először is megerősítette, hogy az irányelv ténylegesen alkalmazandó e helyzetre. Emlékeztet ugyanakkor arra, hogy az irányelv előírja, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozhat a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére vonatkozó feltételekre, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek. Márpedig az olyan feltétel, mint amely a jelen ügy tárgyát képezi, e kivétel hatálya alá tartozik, így a nemzeti bíróság csak akkor értékelheti a tisztességtelen jellegét, ha úgy ítéli meg, hogy az nem világos és érthető. A nemzeti jog azonban előírhat magasabb szintű védelmet a fogyasztók számára. Ebben az esetben a bíróság akkor is vizsgálhatja a feltétel tisztességtelen jellegét, ha azt az eladó vagy szolgáltató világosan és érthetően fogalmazta meg.

Ami azt a kérdést illeti, hogy a vitatott feltétel világos és érthető-e, az EUB emlékeztet arra, hogy az irányelv átláthatósági követelményt is előír. Ebben az összefüggésben a fogyasztót tájékoztatni kell az ahhoz szükséges összes információról, amely lehetővé teszi számára kötelezettségvállalása gazdasági következményeinek értékelését. Ennek hiányában e feltétel nem tekinthető világosnak és érthetőnek.

A Bíróság hozzátette, hogy az olyan feltétel, amely előírja, hogy a fiatal sportoló kötelezettséget vállal arra, hogy a következő tizenöt évben szerzett bevétele 10 százalékának megfelelő díjazást fizet, nem hoz létre automatikusan jelentős egyenlőtlenséget a felek között. Az ilyen egyenlőtlenség fennállását ugyanis többek között a felek megállapodása hiányában a nemzeti jog alkalmazandó szabályaira, az érintett sportágban a szerződés megkötésének időpontjában a díjazás tárgyában fennálló tisztességes és méltányos piaci gyakorlatokra, továbbá az említett szerződés megkötését kísérő valamennyi körülményre, valamint e szerződés minden egyéb kikötésére vagy egy olyan másik szerződésre tekintettel kell értékelni, amelytől e szerződés függ. Az ilyen feltétel tisztességtelen jellegének értékelése szempontjából továbbá releváns az a körülmény is, hogy a fogyasztó a szerződés megkötésekor kiskorú volt, és a szerződést a szülei kötötték meg a nevében.

Az Európai Unió Bírósága ezenfelül pontosítja, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés valamely feltételének tisztességtelen jellegét megállapító bíróság nem csökkentheti a fogyasztó által fizetendő összeget a szolgáltató részéről a szerződés teljesítése során ténylegesen felmerült költségekre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

30 év alatti anya adókedvezménye

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Cégautóadó

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Munkaruha térítés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink