hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rajtaütésszerű ellenőrzésekre is számíthatnak a tartós élelmiszerek gyártói, kereskedői

  • adozona.hu

Újabb gyorsított ágazati vizsgálattal és rajtaütésekkel folytatódnak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) célzott hatósági akciói, amelyek célja, hogy feltárják a hazai élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait. A versenyhatóság különböző élelmiszerpiaci szereplőknél tartott helyszíni kutatást.

2023. február 8-án a nemzeti versenyhatóság újabb gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tartós élelmiszerek piacán. A vizsgálat oka, hogy számos tartós élelmiszer (például konzerv- és gyorsfagyasztott termékek) fogyasztói ára nagymértékben emelkedett, emellett az elmúlt évben időszakos hiányhelyzetek is kialakultak. Az érintett élelmiszerek értékláncai – a termékcsoport sokfélesége miatt – egymástól eltérhetnek, ugyanakkor minden esetben többszintűek, amelyekben mind hazai, mind külföldi vállalkozások megtalálhatók. A GVH vizsgálata – a tejtermékekhez hasonlóan – a tartós élelmiszerek esetében is kiterjed az érintett piacok teljes forgalmazási láncolataira és versenyviszonyaira, hogy feltérképezhesse: torzulhatott-e vagy korlátozódhatott-e a verseny akár az érintett termékkörök kiskereskedelmi piacain, akár az értéklánc bármely más szintjén.

A fogyasztói árak csökkenésének elősegítését célzó fellépés-sorozat a tej- és tejtermékek gyorsított ágazati vizsgálatával indult 2023. január 20-án, melynek keretében jelenleg is zajlik az adatgyűjtés. Mivel a kiugró élelmiszer-infláció a társadalom egészét érinti, a nemzeti versenyhatóság már tavaly konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódhasson az érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A GVH informálódása az év elejére immár hatósági eljárások formájába fordult annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás egyes élelmiszercsoportok árainak kiugró emelkedésében.

A gyorsított ágazati vizsgálatok során a GVH a versenytörvény felhatalmazása alapján – bírói engedéllyel – helyszíni kutatást (rajtaütést) is tarthat. A nemzeti versenyhatóságnak hatékony és gyors beavatkozást lehetővé tevő eszközre van szüksége ahhoz, hogy a piaci zavarok feltárásához és kezeléséhez szükséges információkat összegyűjtse. Ezt az eszközt a jogalkotó 2021. július 7-ei hatállyal megadta a magyar versenyhatóságnak. Az elmúlt két nap során a Versenyhivatal számos helyszínre is kiszállt előzetes értesítés nélkül, hogy adatokat gyűjtsön a forgalmazási láncolat legkülönbözőbb szintjein (gyártóktól, forgalmazóktól, kis- és nagykereskedelmi szereplőktől).

Az információgyűjtés lezárultát és az adatok elemzését követően a Gazdasági Versenyhivatal nyilvános jelentésekben összegzi majd a gyorsított ágazati vizsgálatok eredményeit. Ezek elkészítésére egy hónapja van, amely indokolt esetben összesen két hónappal meghosszabbítható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink