Ismét jogszabálymódosítást kezdeményez a GVH az üdülési jogokhoz kapcsolódó visszaélések kiiktatása érdekében

  • MTI

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) arról, hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni; évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt a hivatal az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó visszaélések kiiktatása érdekében, amit most ismét kezdeményez – közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

Kiemelték, hogy a folyamatos és aktív hatósági fellépés ellenére ezen átverések továbbra is komoly veszélyt jelentenek, különösen az idősebb és anyagilag nehezebb helyzetben lévő fogyasztókra. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben leszögezte: véget kell vetni az üdülési jogokkal kapcsolatos visszaéléseknek, ezekkel a gyakorlatokkal egyszer és mindenkorra le kell számolni.

A GVH márciusban a Gondolja Végig Higgadtan kampánysorozata keretében hívta fel a figyelmet az üdülési jogok másodlagos értékesítésével kapcsolatos problémahalmazra, illetve a különböző veszélyekre. A GVH javasolta az üdülési jogok másodlagos értékesítésének előzetes közjogi jóváhagyáshoz kötését, illetve az értékesítéshez közvetlenül nem kapcsolódó járulékos szerződések megkötésének tiltását is. Továbbá a versenyhivatal – az érintett szaktárcákkal és hatóságokkal való egyeztetést követően – azt is felvetette, hogy indokolt lehet szigorítani az üdülési jogokkal kapcsolatos visszaélések büntetőjogi tényállását, illetve azok szankcionálását. Tekintettel a GVH-hoz az elmúlt időszakban érkezett lakossági jelzésekre a nemzeti versenyhatóság ezt most ismételten kezdeményezi a jogalkotók felé - közölték A nemzeti versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Le nem dolgozott órák elszámolása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Csed/gyed melyik hónaptól nem adózik?

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink