adozona.hu
2025. évi elektronikus gazdálkodási napló új kódtárral: március 5-étől érhető el
//adozona.hu/altalanos/eGN_Nebih_kod_mezogazdasagrss_MVK12T
2025. évi elektronikus gazdálkodási napló új kódtárral: március 5-étől érhető el
Március 5-étől elérhetővé válik a 2025. évi elektronikus gazdálkodási napló (eGN), melyben már frissített műveleti kódtár fog szerepelni. A helyes műveletek kiválasztásához a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) napokon belül közzéteszi a kapcsolódó kódtársegédletet is. Az átállás egynapos üzemszünettel jár, olvasható a Nébih honlapján.
Az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) az előző évek tapasztalataira alapozva új, naptári éves vezetést alkalmazó rendszerre áll át. Az új szisztémára történő átállás miatt március 4-én egész napos üzemszünet lesz az eGN-ben. A 2025-ös napló megnyitása március 5-étől lesz elérhető a gazdálkodók számára.
Az új struktúra jelentős adminisztrációs könnyítést hoz magával. Többek között a 2024-es naplóban a következő évi jelöléssel ellátott szántóföldi kultúrák önálló termőhelyként való létrehozása automatikusan megvalósul. Az egyéb területek esetében továbbra is elérhető lesz az örökítés lehetősége. Kiemelendő továbbá, hogy a termőhelyek területmérete szabadon módosítható marad mindkét esetben.
A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy sor kerül az eGN agrotechnikai műveleti kódtárának frissítésére. Az új kódtárban a művelés eszközéről elnevezett műveletek jelentős része már nem fog szerepelni, helyettük a művelet jellegét leíró listaelemet lehet majd választani. Ennek megfelelően több művelet esetében összevonás, törlés vagy újítás történt.
Természetesen továbbra is pontosan megadható az eGN rendszerben minden olyan művelet, amely a Magyar Államkincstár felé az egységes kérelem felületen bejelentendő.
A március 5-étől elérhető 2025-ös napló új műveleti kódtárának használatát kódtársegédlettel is támogatja a hivatal, mely hamarosan elérhető lesz a Nébih eGN aloldalán.
Hozzászólások (0)