hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zsírpusztítást, éhségűzést ígértek – lefoglalták az étrendkiegészítőket

  • MTI

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság összehangolt ellenőrzést tartottak a Kalóriakirály termékeit raktározó és forgalmazó logisztikai központban. Az akció eredményeként az NKFH ellenőrei több mint 1500 doboz, hamisítványnak minősülő étrend-kiegészítőt foglaltak le, amelyek piaci értéke – a weboldalon feltüntetett akciós árak alapján – közel 5,5 millió forintra tehető, közölte az NKFH az MTI-vel csütörtökön.

Az NKFH hatósági ellenőrzést folytat a Kalóriakirály néven publikáló influenszer ellen, aki a hatósági intézkedések ellenére továbbra is jogszerűtlenül forgalmazza veszélyes étrend-kiegészítő termékeit. A vizsgálat során élelmiszer-hamisításra – azaz lényeges tulajdonságra vonatkozó félrevezető jelölésre és egyéb jelölési hibákra – derült fény, írták. Hozzátéve: a hatóságok azon dolgoztak, hogy a jogsértő termékek kikerüljenek a forgalomból, a logisztikai központ pedig példamutató módon együttműködött a hatósági intézkedések során. A zárolt három termék a Kalóriakirály zsírpusztító szérum étrend-kiegészítő kapszula l-karnitinnel, krómmal és növényi kivonatokkal (16,2 g), a Kalóriakirály éhségűző elixír étrend-kiegészítő kapszula növényi kivonatokkal (13,9 g/30 db), illetve a Kalóriakirály zsírpusztító extra 37,67 százalékkal több hatóanyag étrend-kiegészítő kapszula (16,05 g/30 db).

Ezek lényeges tulajdonságaikra vonatkozóan félrevezető jelöléseket tartalmaztak, ami a hatályos jogszabályok értelmében élelmiszer-hamisításnak minősül. A termékeken nem jelölték meg azokat a kockázati csoportokat, akik számára a fogyasztás kifejezetten veszélyes lehet. Az NKFH ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne vásárolják meg a Kalóriakirály néven forgalmazott étrend-kiegészítőket, mivel azok nem felelnek meg a hazai és uniós élelmiszerjogi előírásoknak.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pénztárgép

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakmai vendéglátás költségeinek elszámolhatósága

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás 44 munkanap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink