Volánbusz: utolsó fázisához ért a kártyaterminálok telepítése a járműveken

  • MTI

Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel – közölte a vállalat szombaton az MTI-vel.

Közleményük szerint a készülékek telepítése az előzetes terveknek megfelelően halad, így az autóbuszok háromnegyedén már most elérhető az online fizetés.

A fejlesztés része a tarifareformnak, amely elsősorban az új vármegye- és országbérletek bevezetése révén tette olcsóbbá és jóval könnyebbé, egyszerűbbé is az utazást országszerte – tette hozzá a Volánbusz.

Az Adózóna munkába járással kapcsolatos írásait itt olvashatja el.

Emlékeztettek, a társaság a nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését. Június vége óta több mint 4000 autóbuszt szereltek fel terminállal, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy ősz végéig mind az 5330, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.

A készpénzmentes fizetési lehetőségről az autóbuszokon elhelyezett matricákról és az autóbusz-vezetőktől is tájékozódhatunk – írták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink