hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vizsgáztatni kell a növényvédő gépeket! – figyelmeztet a Nébih

  • adozona.hu

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintett termelők figyelmét, hogy idén is csak műszaki felülvizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni. A Nébih e követelmény teljesítését folyamatosan ellenőrzi, és azokkal szemben, akik e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, hatósági eljárást indíthat.

A 2009/128/EK irányelvvel összehangolt jogszabály-módosítás értelmében már Magyarországon is kötelező a permetezőgépek műszaki állapotának időszakos (rendszeres időközönként történő) felülvizsgálata. A rendszer kiépítésének időszakában a felülvizsgáló állomások vezetőinek és személyzetének képzése, valamint a szabályozásnak megfelelő technológiai szintű felülvizsgáló állomások felállítása folyamatosan zajlott.

A Nébih korábbi közleményében is jelezte, hogy a hatóság idén még nem kezdeményez eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki igazolni tudja, hogy jelentkezett a felülvizsgálatra, de a túljelentkezés vagy a járványhelyzet okozta rendkívüli körülmények miatt nem került még sorra a felülvizsgáló állomáson. Abban az esetben azonban, ha a növényvédelmi gép tulajdonosa be sem jelentette a gépét a Nébih nyilvántartásában szereplő felülvizsgáló állomáshoz (tehát nem rendelkezik érvényes vizsgaidőponttal), emiatt hatósági eljárás indítható vele szemben.

A Nébih felhívja a növényvédelmi gépek tulajdonosainak figyelmét arra is, hogy a vizsgaidőponttal vagy „megfelelt” vizsgaeredménnyel nem rendelkező növényvédelmi gépek továbbra sem használhatóak munkavégzésre, ezért a 2021. évi ellenőrzések során a hatóság – az eljárás megindítása mellett – le fogja állítani e gépek munkavégzését. Ugyanez vonatkozik a vizsgán, a rendelkezésre álló vizsgaidőpont ellenére, meg nem jelent gépekre is, valamint a „nem megfelelt” minősítést kapott eszközökre is.

Külön figyelmet érdemel, hogy 2020-tól a Kölcsön Megfeleltetés (KM) ellenőrzések folyamán kötelező ellenőrizni a permetezőgépeket is. Amennyiben a fent leírtak szerint továbbra sem történt meg a bejelentés a műszaki felülvizsgálatra, esetleg a termelő nem jelent meg a megadott időpontban a vizsgán, az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia a mulasztó gazdának!

A felülvizsgálatot végző állomások folyamatosan frissülő listája a Nébih honlapján elérhető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink