hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Visszahelyeztek állásába hat Veszprém megyei bírót

  • MTI

Jogerősen visszahelyezett állásába hat, korábban nyugdíjazott Veszprém megyei bírót a Győri Törvényszék – erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön Máté Kinga szóvivő bíró.

Tájékoztatása szerint a hétfőn és szerdán meghozott döntésekkel a Veszprémi Törvényszék és a Pápai Járásbíróság korábbi elnöke, valamint négy volt törvényszéki bíró ügye zárult le. A törvényszék annyiban változtatta meg a két bírósági vezető esetében az első fokon meghozott ítéleteket, hogy arra is kötelezte munkáltatójukat, eredeti beosztásukban foglalkoztassa tovább őket.
   
Emellett arról is rendelkezett a törvényszék másodfokú tanácsa, hogy a munkáltató felmentéssel kapcsolatos intézkedéseit hatálytalanította és egyúttal kötelezte a munkáltatót a bírák továbbfoglalkoztatására, eredeti beosztásuk szerint – tette hozzá. Megjegyezte: egy szombathelyi cégbíró ügyében hatályon kívül helyezte a törvényszék az elsőfokon meghozott döntést, és ügyében új eljárást rendelt el.
   
Az Ab júliusban semmisítette meg azt a szabályozást, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a korábbi 70 évről az általános öregségi nyugdíjhoz igazítva 62 évre szállította le, és ehhez kötelező felmentést kapcsolt. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke január elején az MTI-nek azt mondta, a leszállított korhatár miatt 230 bíró vonult nyugdíjba, az Alkotmánybíróság döntése után 163-an munkaügyi pert indítottak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyes alatti munkavégzés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Kötelezettség átvállalása II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Osztalék-visszaírás bejelentése – AVBA

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink