hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb áldozatokat szedett az ingatlanközvetítő

  • MTI

Vádat emeltek egy kaposvári ingatlanközvetítő ellen, aki saját céljaira használt fel ügyfeleitől kapott összegeket 2018-2019-ben. A nőt csalások miatt korábban már többször elítélték.

A Somogy Megyei Főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a 49 éves nő büntetett előélete miatt édesanyja nevére alapított ingatlanközvetítő céget, hogy rendezze a korábban elkövetett bűncselekményei következményeként keletkezett jelentős tartozásait.
    
A vádlott, a vevőkkel kötött megállapodást megszegve, a neki átutalt pénzt eltette, ahelyett, hogy ingatlanok tehermentesítésére fordította vagy vételárrészlet címén az eladóknak továbbította volna. Üzelmei leplezésére több okiratot, köztük tulajdoni lapot, adásvételi szerződést hamisított.
    
Előfordult, hogy a jó meggyőző képességű nő ugyanazt az ingatlant többször is "eladta". Az egyik sértettet három ingatlannal csapta be, ezzel 37,2 millió forintot csalt ki tőle – írták.
    
Az adósságspirálba került vádlott az ingatlanügyletekből magára költött összegeken felül az ismerőseitől kapott kölcsönöket sem fizettette vissza.
    
A nő 14 embernek 130 millió forint kárt okozott, ebből 12 millió forint térült meg.
    
Az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a visszaeső, letartóztatásban lévő ingatlanost – ha tetteit az előkészítő ülésen beismeri és lemond a tárgyalásról – jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt ítélje 8 év börtönre, emellett véglegesen tiltsa el az ingatlanforgalmazói tevékenységtől.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink