hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

USA: megszavazták a pénzügyi szabályozás lazításáról szóló törvényt

  • adozona.hu

Az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta a pénzügyi szabályozás lazításáról szóló törvényjavaslatot.

A jogszabály tervezetét 233:186 arányban fogadta el a képviselőház egy kivétellel valamennyi republikánus politikus megszavazta –, de életbe léptetéséhez még a szenátusnak is meg kell szavaznia. 

A törvény a 2008-ban kitört jelzáloghitel-válság és nyomában a bankrendszer csaknem teljes összeomlása után elfogadott, az előterjesztőiről elnevezett Dodd-Frank-törvény szigorú banki szabályozásának előírásait lazítaná.

Az annak idején Christopher Dodd és Barney Frank demokrata párti törvényhozók által előterjesztett majd 2010-ben elfogadott javaslat a többi között szabályozta például a másodlagos, vagyis tőzsdén kívüli értékpapírpiacot, szabályozói jogköröket adott a Határidős Árutőzsdei Kereskedelmet Felügyelő Bizottságnak (CFTC), maximalizálta a bankok kitettségét más társaságok értékpapírjaiban, korlátozta az államilag garantált betétekkel rendelkező bankok kockázatos befektetési tevékenységeit. 

A most elfogadott törvényjavaslat ezeken a szabályzókon lazítana, továbbá korlátozni tervezi a pénzügyi fogyasztóvédelemmel foglalkozó hivatal jogköreit és hatalmát. 

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke a voksolás utáni tájékoztatóján az amerikai gazdasági fellendítés egyik kulcskérdésének nevezte az új törvényjavaslatot. Álláspontja szerint ugyanis a Dodd-Frank törvény ugyan jó szándékú megfontolások nyomán született, de mivel túlszabályozta a bankszektort, következményeiben rendkívül káros volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kettős adóztatás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakszervezetek beolvadása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink