Meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben

  • MTI

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet – közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel. Földrajzi bontás alapján jelezték, már minden régióban stabilan 2000 forint felett alakul a fizikai átlagórabér szintje. Ez az érték országszerte jellemzően 2100 és 2400 forint között mozog, a Közép-Dunántúlon már a 2600 forintot közelíti. Hozzátették, hogy az órabérek átlagos nagysága Közép-Magyarországon és a fővárosban pedig már elérte a 3200 forintos szintet is.

Trenkwalder, fizikai dolgozók átlagos órabére, 2026. második negyedév, béremelkedés mértéke, kékgalléros keresetek, versenyszféra,
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki elmondta, a korábbi várakozásokkal szemben a kékgalléros keresetek növekedésének éves üteme továbbra is 8,5 százalékos szinten mozog. Mivel egyidejűleg az infláció a vártnál is mélyebbre, 2 százalék alá csökkent, a munkavállalók jelenleg átlagosan évi 6-7 százalékos reálbér-növekedésnek örülhetnek. A szakember egyúttal megjegyezte, a bérek emelkedését azonban egyelőre nem támasztja alá a gazdaság megfelelő mértékű bővülése, ezért ez a növekedési ütem nehezen lesz tartható a következő időszakban.

Az Adózóna további cikkei: Ha nem tud bért fizetni a munkáltató. Kiken és mennyire segít a Bérgarancia Alap?A nap kérdése: a távolléti díjba bele kell-e számolni a rendszeres juttatásként adott eseti bért, illetve mozgóbért?

A versenyszféra dolgozóinak többségét foglalkoztató kkv-szektor számára ez a bérdinamika hatékonyságjavulás nélkül ugyanúgy nehezen fenntartható, mint az exportra termelő vállalatoknál, amelyek a forintban felmerülő plusz bérköltségeiket nehezen képesek exportbevételeik csökkenő árfolyamértékéből kigazdálkodni. Az RSM Hungary ezzel egy időben több mint 60 magyarországi vállalat mintegy 800 középvezetőjének béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2026 második negyedévében átlagosan 8,4 százalék volt éves összevetésben. A vizsgált cégkörön belül elsősorban cégméret alapján látszanak eltérések az éves bérnövekedés mértékét tekintve. Nagyvállalati körben az emelkedés üteme meghaladta a 10,4 százalékot is, miközben a kisebb cégek átlagosan 6,2 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban. Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési üzletágának vezetője a közleményben ismertette, hogy a nagyvállalatok egy részénél a második negyedév az az időszak, amikor bizonyos, a bérekbe épülő bónuszelemeket is kifizetnek, részben ez tükröződik az aktuális adatokban is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Átalányadó és EKHO

Széles Imre

tb-szakértő

Kölcsön alkalmazottnak

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink