hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Társasházak: megsokszorozódik a papírmunka

  • Surányi Imréné okleveles közgazda
6

A rezsicsökkentéssel összefüggő jogszabály-módosítás és az új Polgári törvénykönyv hatálybalépése a társasházakat is utolérte. A változások miatt – alighanem okkal – sokan lemondtak a közös képviselői tisztségről. Mindenesetre összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

A társasházak közös képviselőinek, intézőbizottságainak 2013. december 31-ét követően hatályba lépett legfontosabb új feladata a tulajdonostársaknak a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódó tájékoztatása. Ezt a feladatot a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 43/A §-a alapján többletdíjazás felszámítása nélkül kell teljesíteni a következők szerint:
–        Minden hónap 15. napjáig, írásban, figyelemfelkeltő és jól látható módon elhelyezett hirdetmény útján legalább 45 nap időtartamra ki kell függeszteni – a törvény mellékletében meghatározott formában és tartalommal – a közös tulajdonú épületrészeket érintő, valamint a külön tulajdonon belül nem mérhető közüzemi és más szolgáltatások díjai (a továbbiakban közös rezsi) vonatkozásában a rezsicsökkentések eredményeként jelentkező megtakarításokat költség-nemenkénti bontásban.
–        A közös rezsit érintően minden év február 15. napjáig, írásban tájékoztatni kell a tulajdonostársakat a rezsicsökkentés egyes közszolgáltatási területeken történt bevezetése óta, az annak eredményeként a tulajdonostárs külön tulajdonú lakása és a nem lakás céljára szolgáló helyisége tekintetében jelentkező megtakarításairól költségnem szerinti bontásban és évenként összesítve.
–        Az éves elszámolásról, a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlés időpontjáig, de legkésőbb május 31-éig szintén írásban tájékoztatni kell a tulajdonostársakat a rezsicsökkentések eredményeként jelentkező megtakarítások összegéről költségnemenként és tulajdonostársanként a közös költség megosztásának a szervezeti működési szabályzatban megállapított szabálya szerinti bontásban.
OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja: milyen új feladatai vannak még a társasházak közös képviselőinek!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (6) , melyek közül a legfrissebbek:
andrea678

manci88_köszönöm, sajnos én is erre tippeltem...most sem sikerült kellemesen csalódnom a jogalkotóban :((

manci88

andrea678_igen, vonatkozik :(

andrea678

Tud valaki segíteni nekem abban, hogy ez a kötelezettség vajon a lakásszövetkezetekre is vonatkozik-e??? Előre is köszönöm!!!

manci88

sőőőőőőőőőőőőt! legújabb fejlemény:2014.évi XI. törvény(febr.6.-ai parlamenti elfogadás)A hulladékszállító és viziközmű szolgáltató felé a közös képviselőnek! jelenteni kell, hogy általa vezetett t.házban ki jogosult rezsicsökkentésre, ki nem. Magyarra lefordítva: csak a természetes személy jogosult, a lakásban/üzlethelyiségben működő vállalkozó,társaság, stb., nem. Ezt naprakészen jelenteni kell, azaz ki kell adnia a tulajdonosok adatait, melyet a társasházi törvény tilt!Erre varrjatok gombot.Én is lemondok, természetesen, mit képzelnek rólunk?

tne01

Csak kérdésem van: Miért? Megy ettől a világ előre? Jobb lesz ettől nekünk? Azon kívül, hogy az egész csak az állam minimum "kukkolását" teszi lehetővé, adat duplikációt és papírpocsékolást jelent (minden számlámon megjelenik a "rezsicsökkentés" és tudatja velem, hogy milyen "jót" tesz velem az állam).

emeszter

Eszetlenség.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink