hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szórják a költségvetési intézmények a prémiumot a dolgozóknak

  • MTI/Adózóna

Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, valamint az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – közölte a KSH.

Az év első öt hónapjában 12,1 százalékkal emelkedtek a bérek. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 192 ezer forint volt január-májusban. Idén emelkedett a kétgyermekes családok adókedvezménye, ezt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 200 ezer forintra becsülhető – írta a jelentés.

Idén májusban a vállalkozásoknál 10,4 százalékkal, a költségvetési szférában 15,4 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva az egy évvel ezelőttihez viszonyítva, és 309 ezer, illetve 318 ezer forintot tett ki.

A prémiumokat, jutalmakat és más, egyszeri kifizetéseket nem számolva a vállalkozásoknál 11,8 százalékkal nőttek a havi rendszeres jövedelmek, míg a prémiumok átlagos összege 4,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint tavaly májusban. A költségvetési szférában viszont 21,9 százalékkal emelkedtek az egyszeri kifizetések, a rendszeres kifizetések pedig 15 százalékkal nőttek.

Az iparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 9,9 százalékos éves emelkedéssel 321 ezer forintra nőtt, az építőipari 224 ezer forintos átlagkereset 10,7 százalékos emelkedést jelent tavaly májushoz viszonyítva. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás terén alkalmazottak átlagbére 12,3 százalékkal 190 ezer forintra nőtt.

Továbbra is a pénzügyi, biztosítási szektorban voltak a legmagasabb átlagkereset – 513 ezer forint, ami 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az állami szektorban a közigazgatásban és a védelem terén 18 százalékkal emelkedtek a keresetek, és elérték a 367 ezer forintot, míg az oktatásban és az egészségügyben 294, illetve 277 ezer forint volt az átlagbér, ami 9,4, illetve 22,3 százalékkal több a tavaly májusinál.

A KSH jelentéséből kiderül az is, hogy a versenyszférában foglalkoztatott alkalmazottak száma 64,5 ezerrel (3,3 százalékkal) nőtt egy év alatt, míg a költségvetésben az ezret sem érte el az alkalmazottak létszámemelkedése.

A közfoglalkoztatás keretében 47 ezerrel kevesebben, összesen 171 ezren dolgoztak, mint tavaly májusban, az átlagkeresetük 3,3 százalékkal 82 ezer forintra nőtt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink