10 találat a(z) költségvetési intézmény cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Költségvetési szerv adna Erzsébet-utalványt a dolgozóinak. Megteheti-e ezt felső értékhatár nélkül? Azt tudom, hogy 2017-től egyes meghatározott juttatásként adózik az utalvány, de az szja-törvény 70. § (4) és (4a) bekezdései számomra kicsit kuszák. Költségvetési szervnél tehát adható-e Erzsébet utalvány korlát nélkül, vagy csak 200 ezer forintos keretösszegig? Válaszát előre is köszönöm!

Cikk

Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, valamint az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – közölte a KSH.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A vállalkozó és a központi állami finanszírozású intézmények között létrejött szerződés, késedelmes fizetés esetére az "intézmény a Ptk. 6:155. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározottak szerinti késedelmi kamatot fizet a szállítónak" megfogalmazással került elfogadásra és aláírásra. Ebben az esetben élhet-e a szállító a behajtási költségátalány beszedésével vagy sem, tekintettel arra, hogy a Ptk. a vállalkozások egymás közötti szerződései esetében fogalmaz meg előírásokat? Válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Biztosítási jogviszony

Széles Imre

tb-szakértő

Munkabérelőleg havonta többször

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink