hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szerződések érvénytelenségének megállapításáról döntött a Kúria

  • adozona.hu

A felperes cég a működéséhez szükséges berendezéseket – áron alul – eladta egy vele azonos tulajdonosi kör tulajdonában álló másik cégnek, az alperesnek, majd azokat visszabérelte tőle. Az adóhatóság feltárta a felek adóelkerülési szándékát és adókülönbözet, adóbírság és egyebek megfizetésére kötelezte a felperest.

Az ügyértéke folytán kiemelt jelentőségű perben a felperes egyebek mellett a szerződések érvénytelenségének megállapítását kérte. A felülvizsgálati eljárás tárgyát már csak az adásvételi és a bérleti szerződések jó erkölcsbe ütközése képezte a Pfv.VI.20.670/2019. számú egyedi ügyben; a Kúria e tekintetben hatályában fenntartotta a másodfokú bíróság keresetet elutasító részítéletét.

Határozatában kifejtette, hogy az olyan tartalmú szerződések, mint amelyeket a felek a perbeli esetben kötöttek, a gazdasági életben általánosan elfogadottnak tekinthetők. (Ilyen jellegű például a lízing- vagy a visszlízingszerződés is.)

Önmagában az esetlegesen megállapítható feltűnő értékaránytalanság fennállása is csak a szerződések megtámadhatóságához, és nem a jó erkölcsbe ütközésük miatti semmisségük megállapításához vezethet.

A feleknek a szerződések megkötésével nem volt a hitelezők, tulajdonostársak vagy más, harmadik személyek megkárosítására, fedezet elvonására, vagyonkimentésre irányuló szándékuk, az adóelkerülési céljukat pedig nem tudták elérni.

A per megindításával a felperes nem szabadulhat a rossznak bizonyult döntésének következményei, és így az adóhatóság által rá kirótt fizetési kötelezettség alól, saját felróható magatartására ugyanis – az ügyben irányadó, a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 4. paragrafusának (4) bekezdése szerint – előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink