hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Százéves kincset találtak a pénzügyőrök egy csempésznél

  • adozona.hu

Egy szerb autóbuszon utazó szerb állampolgárnál öt darab, több százezer forint értékű aranyérmét találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a röskei határátkelőnél.

A NAV pénzügyőrei egy szerb rendszámú autóbuszt és utasait vizsgáltak a röszkei határkirendeltségen. A vámvizsgálat során valamennyi utas úgy nyilatkozott, hogy nem visz magával bejelenteni való árut.

A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján a jármű és a csomagok tételes vizsgálata mellett döntöttek, amelynek során az egyik szerb utas utazótáskájából, papírdobozba csomagolva előkerült 5 darab, egyenként 13,8 grammos aranynak látszó érme, amelyek fotóját a NAV Facebook-oldalán tette közzé.

A felkért szakértő előzetes véleménye megállapította, hogy a megtalált pénzek 1915-ös évjáratú, osztrák veretű aranyból készült 4 dukátosok. A NAV pénzügyőrei a több százezer forint értékű pénzérmét lefoglalták, a szerb utas ellen költségvetési csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag, rokkantsági ellátás

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink