hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sütőüzemi fejlesztés Komáromban

  • adozona.hu

A járványhelyzet is rámutatott, hogy erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos és biztonságos élelmiszerellátása – jelentette ki Varga Mihály a VITA-Sütő Kft. új üzemegységének virtuális átadásán. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány célja, hogy az élelmiszeripari vállalkozások fejlődését is segítse, ehhez költségvetési oldalról is biztosítottak a források.

A tárcavezető hangsúlyozta: válságálló a magyar élelmiszeripar, az ágazat tavaly a járvány ellenére is növekedni tudott. A hazai élelmiszeripar teljesítményét a magyar termékek iránti kereslet is segítette: az élelmiszer-kereskedelem a járvány ellenére is 3 százalékkal nőtt a tavalyi évben, amely jó alapja az idei növekedésnek is – mutatott rá Varga Mihály.

A miniszter ismertette: a Nagyvállalati Beruházási Támogatással az elmúlt 5 évben 179 vállalat 380 milliárd forint értékű fejlesztése valósult meg, amellyel több mint 3100 munkahely jött létre. A VITA-Sütő Kft. a program révén új csarnokot épített és modern gyártósort állított üzembe a cég telephelyén. A vállalat 280 millió forint kormányzati támogatással, 800 millió forint értékben fejlesztette Komáromban található sütőüzemét. A beruházás hozzájárult 270 munkahely megőrzéséhez. A fejlesztésnek köszönhetően csökken a pékáruk piacán Magyarország importkitettsége.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink