hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sikeres egyetemi pályázatok

  • MTI/Adózóna

A hazai felsőoktatási intézmények, különösen a nagy egyetemek sikeresen pályáztak az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaira – közölte az oktatásért felelős államtitkár a Debreceni Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

Összesen 130 milliárd forintnyi forrásra nyújtottak be pályázatot. Az elnyert forrásokat elsősorban az oktatási és kutatási képességek fejlesztésére fordíthatják az intézmények.

Palkovics László elmondta: jelenleg a felsőoktatásban tanulók 25-26 százaléka vesz részt műszaki képzésben, az a cél, hogy ez az arány mielőbb 40 százalékra emelkedjen.
   
Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára közölte: a Debreceni Egyetem a legsikeresebb pályázók között van az elnyert mintegy 25 milliárd forinttal.
 
Részletezése szerint egészségügyi fejlesztésekre – egyebek mellett a klinikai központban gyermek sürgősségi centrum kialakítására, a Kenézy-oktatókórházban a gyermekpszichiátria teljes felújítására – 3,5 milliárd forintot nyert a DE.

Infrastrukturális fejlesztésekre 6,2 milliárd forintot fordíthatnak, agrár-, informatikai és sportkutatások támogatására 2,4 milliárdot, míg további 1,6 milliárd forintot olyan kutatóműhelyek kialakítására, amelyek több ezer fiatal kutató képzését, gyakorlatát támogatják.

A DE gyakorló iskoláinak 300 millió forintos fejlesztése eredményeként csaknem 2500 diák tanulhat majd korszerűbb körülmények között.

Bács Zoltán, a DE kancellárja hozzátette: az EFOP forrásaival együtt eddig összesen 60 milliárd forint pályázati pénzt nyert el az egyetem, amit a napi működés biztosításán túl fordíthatnak fejlesztésekre.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink