hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rendezvényekre, sporteseményekre, ajándékárusítókhoz, strandokra mennek az adóellenőrök

  • adozona.hu

Az adóhivatal revizorai ott lesznek a sokak által frekventált budapesti helyszíneken, Békésben pedig elsősorban a strandokon és a szórakozóhelyeken lehet ellenőrzésre számítani.

A nyári sportrendezvények, illetve a turisztikai csúcsszezon miatt a Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársainak fokozott jelenlétére kell számítani a főváros frekventált, turisták által gyakran látogatott helyszínein, valamint a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeken. Az ellenőrzésekre jellemzően a vendéglátó- és szórakozóhelyek, ajándéktárgyárusok, illetve a szolgáltatást nyújtók körében kerül sor. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást vizsgálják, emellett a foglalkoztatás szabályszerűségére és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartására is kiterjedhetnek a helyszíni ellenőrzések.

Július 7-éig a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai elsősorban Békéscsabán és Gyulán végeznek ellenőrzéseket a kereskedőknél és vendéglátósoknál a strandokon és a szórakozóhelyeken.  Az adóellenőrök és pénzügyőrök többek között a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki termék forgalmazási szabályainak betartását vizsgálják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink