További témák

Rádiós pályázatokról és bírságokról is döntött a médiatanács

  • MTI

Rádiós frekvenciák pályázati felhívásait tett közzé, illetve körzeti és helyi rádiós frekvenciák pályázatairól és rádiós médiaszolgáltatókkal szembeni bírságokról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testület véglegesítette és a honlapján közzétette a Dunaújváros 99,1 MHz-es helyi, és a Győr 96,4 MHz körzeti rádiós frekvenciák pályázati felhívásait, előbbit közösségi, utóbbit kereskedelmi jellegű hasznosításra. Az ajánlatokat február 11-én és 20-án lehet majd benyújtani.
    
Közölték: a Dél-Budapest 90,9 MHz rádiós frekvencia pályázatán az egyetlen ajánlatot benyújtó, jelenleg is műsort sugárzó pályázót, a Magyar Jazz Rádió Kft.-t nyilvánították nyertesnek. A médiaszolgáltató továbbra is közösségi jelleggel, 90,9 Jazzy Rádió néven sugároz majd műsort.
    
A Zalaegerszeg 88,9 MHz pályázatán a testület döntése alapján az LB Rádió Kft. nyert, amely kereskedelmi jelleggel ad majd műsort.
    
A nyertes pályázók a szerződéskötéstől számított, legfeljebb hét évre nyerik el a jogosultságot – a médiatörvény feltételeitől függően –, amely további öt évvel megújítható.
    
A tájékoztatás szerint a médiaszolgáltatók közös kérelmére a tanács engedélyezte a Zalaegerszeg 95,8 MHz-en sugárzó Rádió Zala Egyszemélyes Kft. hálózatba kapcsolódását a Radio Plus Kft. budapesti jogosultságával, valamint azt, hogy a rádió 95,8 Rádió 1 néven szóljon tovább.

Az LB Rádió Kft. médiaszolgáltató kérésére a tanács engedélyezte a hajdúböszörményi, hajdúszoboszlói, hajdúnánási és derecskei vételkörzetekben szóló 98,9 Rádió 1 elnevezés módosítását Hajdúsági Rádió 1-re. A szolgáltató kérését azzal indokolta, hogy Hajdúböszörményen kívüli többi településen nem a 98,9 MHz-en fogható az adó, így a jelenlegi megnevezés megtévesztő.
    
A médiatanács bírságokról is döntött, a hajdúnánási Rádió 1 szolgáltatóját 50 ezer forintra bírságolta és a székesfehérvári Rádió 1 szolgáltatóját jogkövető magatartásra szólította fel, mivel egy szeptemberi adáshéten kevesebb helyi közélettel foglalkozó, helyi mindennapi életet segítő műsorszámot tettek közzé. Ezen felül a hajdúnánási Rádió 1 számos esetben a hatósági szerződésében vállalttól eltérő szignált, és kevesebb magyar zenét tett közzé.
 
A testület 40 ezer forintos bírságot rótt ki Karc FM szolgáltatójára, mert egy októberi adáshéten amellett, hogy a rádió többet ismételt, a közszolgálati, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámból, a budapesti közlekedési hírekből, valamint gazdasági, pénzügyi és üzleti témájú műsorból is kevesebbet tett közzé, mint amennyit a szerződésében vállalt.
    
A médiatanács kifejtette: a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

TV-, telefon-, internetszolgáltatás

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Áfa-visszaigénylés

Verbai Tamás

jogász

Taokedvezmény

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

2019 január
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X