hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pénzügyi tanácsadónak adta ki magát

  • MTI

Hatvankét rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat egy szolnoki férfi ellen a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügyészség börtönben letöltendő szabadságvesztést és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

A főügyészség azt írta: a megnyerő modorú férfi 2007 és 2015 között pénzügyi tanácsadóként kötött ismeretségeket a többségükben Jász-Nagykun-Szolnok vagy Pest megyében, illetve a fővárosban lakó sértettekkel.

A sértettek a megtakarításaikat kedvező befektetési lehetőség, magas kamat, illetve jelentős hozam reményében bízták rá. A vádlottnak azonban már a megállapodások létrejöttekor sem állt szándékában a vállalt kötelezettségeit teljesíteni, hiszen nem volt reális lehetősége ígéreteinek beváltására.

A rászedett emberektől kicsalt pénz 500 ezer és 42 millió forint között volt. A csaló 62 sértett megkárosításával több mint 381 millió forinthoz jutott.

A kárból valamivel több mint 116 millió forint térült meg.

A vádlott az eljárás megindulása után külföldre szökött, nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban kapták el.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink