hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A fővárosi agglomerációban nőtt a házak négyzetméterára

  • MTI

A családi házak átlagos négyzetméterára 10 százalékkal nőtt az elmúlt fél évben (2024 első és 2023 utolsó negyedévében) az ezt megelőző hat hónaphoz képest a fővárosi agglomerációban – közölte az Otthon Centrum hétfőn az MTI-vel.

Hozzátették, hogy az áremelkedés hátterében a megnövekedett kereslet állt, mert az agglomeráció továbbra is az ingatlanpiac kedvelt terepe.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy a Pest vármegyében található települések 70 százalékában nőtt a népesség, és még ennél is magasabb azon helységek aránya, ahol vándorlási többletet könyvelhettek el.

Hozzátette, hogy két évtized alatt több településen is megduplázódott a lakosságszám, ilyen például Délegyháza, Telki, vagy Pócsmegyer, a vándorlási többlet pedig hatott az árakra.

A használt házak átlagos négyzetméterára 502 ezer forint, ami 10,2 százalékkal magasabb a fél évvel korábbi árnál. Ugyanakkor megállapítható, hogy még járási szinten is komoly árkülönbségek jellemzik a piacot – ismertette Soóki-Tóth Gábor.

A járásokat tekintve közölték, hogy a használt családi házak terén a rekorder a Váci járás 798 ezer forintos négyzetméterárral, majd a Budakeszi járás következik 745 ezer forintos átlag értékkel, míg a vármegye 18 járása közül a Szentendrei járás a harmadik, 651 ezer forintos átlaggal. A középmezőnyben található egyebek mellett a Dunakeszi és az Érdi járás 620 ezer, valamint a Pilisvörösvári és Gödöllői járás 600 ezer forintos fajlagos árral. Minél messzebb van a térség Budapesttől, annál olcsóbb: a Ceglédi járásban 291 ezer, a Nagykőrösi járásban 255 ezer forint az átlagérték.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzleti ajándék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink